2014 augusztusában a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusának gólyáit vetették alá megalázó feladatoknak Szarvason – tárta fel a VS.hu. Az etikai vizsgálat és felelősségre vonás elmaradt.
A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) volt budai campusa – az élelmiszer-tudományi, tájépítészeti és kertészettudományi kar – hagyományosan a szarvasi ifjúsági táborban tartotta gólyatáborait, így volt ez 2014-ben. A szervezést a BCE hallgatói önkormányzata vállalta.
Hogy pontosan mi történt azon a bizonyos „mókás csapatépítő, corvinusos identitást és integrációt erősítő” rendezvényen táborban, arról sem a BCE, sem a hallgatói önkormányzat nem adott tájékoztatást, a VS.hu többszöri érdeklődésére sem, de a BCE annyit elismert, hogy ügy lett belőle. „A budai gólyatáborban történtekkel kapcsolatos kérdésére válaszolva közöljük, hogy az illetékesek, értesülve az ügyről, kivizsgálták azt és megtették a szükséges intézkedéseket. A dokumentumok tanúsága szerint megállapítható, hogy a dékánok kivizsgálták 2014 őszén az ügyet, fegyelmi eljárás megindítását nem tartották indokoltnak tekintettel arra, hogy a gólyatábori vetélkedőn való részvétel önkéntes volt, nem történt kényszerítés” – idézi a VS.hu a tájékoztatást.
Ebben még leírták azt is, hogy „az ügy kapcsán az egyik hallgatói képviselő lemondott tisztségéről, illetve mindkét érintett eltiltásra került a gólyatáborok szervezésétől”. Abba már nem mentek bele, hogy ki volt a két egyetemi hallgató, és miért tiltották el őket a gólyatáborok szervezésétől, ha nem követtek el fegyelmi vétséget.
A VS.hu hallgatói és dolgozó források alapján azonban megtudta, mi is történhetett abban a bizonyos gólyatáborban. A környezetgazdálkodási agrármérnök, kertészmérnök és biomérnök gólyáknak előre nem ismertetett feladatokat kellett – önkéntesen, mégis elvártan – teljesíteniük, 8-10 fős csoportokban.
Volt egy feladat, amelynek lényege az volt, hogy a fiúknak mackósajtot kellett feltolniuk az ánuszukba. Hogy ezen túl mit kellett csinálni, arra a VS.hu forrásai eltérően emlékeznek, de mind kellőképp gusztustalan, amiről beszéltek. A lányokra más feladat várt. Például le kellett térdelniük és be kellett venniük a szájukba a kijelölt fiúk lába közé tett pálinkásüveget, amelyet a HÖK által megjelölt vonalig kellett benyelniük.
Mivel a BCE három volt budai kara ma már a gödöllői Szent István Egyetemhez (SZIE) tartozik, a VS.hu ott is érdeklődött. Ott először kiderült, nem is tudnak a 2014. évi gólyatáborban történekről. A SZIE vezetése akkor felvette a kapcsolatot a Budapesti Corvinus Egyetem rektorával, a SZIE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata szintén tájékoztatást kért a BCE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatától.
A VS.hu-nak a SZIE közreműködésével sikerült kiderítenie a Corvinuson, hogy történt valami Szarvason, amit az egyetem esetként jelölt meg. Ennek nyomán derült ki, hogy a „hasonló esetek elkerülése érdekében hozott döntés értelmében a Budai Campuson a gólyatáborok részletes programját előzetesen, írásban kell benyújtani, s annak betartására a HÖK vezetői aláírásukkal vállalnak kötelezettséget.”
Forrás: VS.hu/hvg.hu, fotó: nol.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS