Kátai István az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, hogy nem csak a Vígszínházban és az Budapesti Operettszínházban történtek zaklatások, és érdemes lenne körülnézni a székesfehérvári Vörösmarty Színház háza táján is. Majd megnevezte a fehérvári teátrum igazgatóját, és felidézte, hogy évekkel ezelőtt szemtanúja volt, amikor Szikora János megfogdosott egy színitanodást.
Kátai két színházról beszélt a műsorban, az Operettről és a Vörösmarty Színházról. A történetet az Index is megírta. A színész Szikora Jánosról azt mondta, az 56 csepp vér című rockopera próbái alatt zaklatott egy fiatal színésznőt. Kátai egy barátjával ment oda segíteni lánynak – Szikra ekkor távozott.
A fiatal színészhallgató elmondta Kátai Istvánnak, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy akarata ellenére fogdosta a rendező. A most valló színész és az áldozat azóta is tartják a kapcsolatot.
Szikora János a negyedik a hazai művészvilágban, akit szexuális zaklatással és hatalommal való visszaéléssel vádolnak meg kollégái a Weinstein-botrány kirobbanása és a Metoo hullám elindulása óta. Marton Lászlót, a Vígszínház főrendezőjét elbocsátották, és felfüggesztette oktatói státuszát az egyetemen. Kerényi Miklós Gábort szintén elbocsátott színházából, a Budapesti Operettszínházból, ahol korábban művészeti vezető volt. Kero 8 milliós végkielégítéssel távozott. Néhány napja a világhírű orgonista, Varnus Xavér nevét dobták be, akinek egy régi tanítványa beszélt arról egy rádióműsorban, hogy a művész fogdosta.
Vezető kép: hirekma.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS