Izrael csapást mért a Hamász szélsőséges palesztin mozgalom két létesítményére a Gázai övezetben, válaszul a zsidó állam területére kilőtt rakétára – közölte az izraeli hadsereg.
A TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint a szombat este végrehajtott izraeli légi támadás válasz volt a palesztin enklávé területéről kilőtt rakétára, amely a zsidó állam déli részén robbant fel egy lakatlan területen. Az izraeli hadsereg közleményében leszögezte: a Hamászt terheli a felelősség minden tevékenységért, amely az övezet területéről származik. A gázai rakétakilövést ugyanakkor nem vállalta egyetlen szervezet sem. A Hszinhua kínai hírügynökség beszámolója szerint nem egy, hanem több rakétát lőttek ki. Az izraeli hadsereg egy szóvivőjére hivatkozva a kínai hírügynökség azt közölte: az izraeli Vaskupola légvédelmi rendszer két rakétát elfogott, egy viszont becsapódott egy lakatlan területen Rámát Eskól település mellett.
Biztonsági forrásokra hivatkozva közölte azt is, hogy izraeli gépek az enklávé fölött körözve levegő-föld rakétákat lőttek ki különböző célpontokra, köztük a Hamász fegyveres szárnya, az al-Kászem Brigádok kiképző létesítményeire és őrtornyaira. A kínai hírügynökség biztonsági forrásokra hivatkozó jelentése szerint emellett a gázai-izraeli határ keleti részén az izraeli hadsereg tüzérsége több lövést is leadott a Hamász közeli őrállásaira. Áldozatokról egyelőre nincs hír. A Hszinhua rámutatott arra, hogy a gázai rakétakilövés azután történt, hogy az izraeli biztonsági erők tüzében pénteken meghalt egy 43 éves nő, két tucat ember pedig megsebesült a gázai-izraeli határ menti tüntetésen. Palesztin egészségügyi források szerint a nőt a fején érte találat.
Az izraeli hadsereg szóvivője elmondta, azért nyitottak tüzet, mert katonáik mintegy 13 ezer palesztinnal néztek szembe; közülük voltak, akik köveket vagy gránátokat dobáltak át a határkerítésen, illetve határsértést követtek el. A Háárec című izraeli napilap internetes felülete szerint a nagyszabású pénteki tüntetést megelőzően magas rangú egyiptomi hírszerzési tisztviselők tárgyalásokba kezdtek a Hamász és más gázai palesztin szervezetekkel annak érdekében, hogy elejét vegyék az erőszak elszabadulásának az izraeli-gázai határ mindkét oldalán. A gázaiak tavaly március óta az övezet izraeli blokádja ellen tüntetnek, s azt is követelik, hogy visszatérhessenek azokra a területekre, ahonnan felmenőiknek el kellett menekülniük a zsidó állam 1948-as megalakulásakor. A legnagyobb tiltakozások rendszerint pénteken vannak, mivel a muszlim országokban a péntek munkaszüneti nap.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS