A szíriai hadsereg lelőtt egy izraeli harci gépet és egy pilóta nélküli repülőgépet (drónt), mert Izrael megtámadta a szíriai kormányerőket a Golán-fennsíkon található el-Kuneitra közelében – jelentette kedden a katonaságra hivatkozva a SANA szíriai állami hírügynökség. Az izraeli haderő szerint minden harci gépük megvan.
Az izraeli hadsereg arról számolt be, hogy a szíriaiak két föld-levegő rakétát lőttek ki az izraeli gépre bevetés közben, de egyik sem talált célba. „Egy szó sem igaz az egészből” – közölte az izraeli honvédelem egyik szóvivője a szíriai bejelentésre reagálva. „A repülőgép biztonsága egyetlen pillanatig sem volt veszélyben” – szögezte le Peter Lerner az egyik közösségi oldalon.
Damaszkusz arról tájékoztatott, hogy a szíriai légierő helyi idő szerint hajnali egy órakor lőtte le a repülőt az ország délnyugati részén, a felderítő drónt pedig Damaszkusz kormányzóságban semmisítették meg.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni székhelyű emigráns szervezet arról számolt be kedden, hogy a Washington és Moszkva által közösen tető alá hozott szíriai tűzszüneti megállapodás előző esti életbe lépése óta egyetlen halálos áldozatot sem jegyeztek fel, és a közel-keleti ország nagy részén nyugalom honol.
hirado.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS