Két izraeli nő életét vesztette a Gázai övezetből indított rakéták becsapódása nyomán Askelónban kedden, Benjámin Netanjahu miniszterelnök súlyos csapást ígért a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezetnek, és türelmet kért az izraeliektől – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, az Ynet kedden.
A Hamászra olyan csapásokat mérünk, amelyekre nem számított
– ígérte Netanjahu kedd délutáni beszédében.
Ehhez szükség van Izrael polgárainak türelmére és bizonyos áldozataira is
– tette hozzá az átmeneti kormány vezetője, és felszólított a polgári védelem utasításainak betartására.
A Hamász bejelentette, hogy öt perc alatt 137 rakétát indítottak az övezettől északra lévő Askelon felé, ahol két épületben két nő életét vesztette, amikor rakéták eltalálták házaikat. A hatóságok felszólították az Askelónban élőket, hogy további utasításig ne hagyják el a óvóhelyeket, illetve a lakásaikba beépített, rakéták ellen védelmet biztosító betonszobákat. A városban található Barzilaj nevű kórházban kedd délutánig a rakétatűz 61 sérültjét látták el. Kedden számos alkalommal lőttek rakétákat az övezet szomszédságában lévő településekre, északi irányba Asdódig is elértek a hosszabb távú lövedékek, ahol anyagi károkat okoztak két épületben.
Az izraeli hadsereg közben folyamatosan ellentámadásokat indít a Gázai övezet katonai célpontjai, kiképzőhelyek, rakéták indítására készülő fegyveresek, fegyvergyártó műhelyek és raktárak ellen. Az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista terrorszervezet bejelentette, hogy izraeli légicsapásban megölték katonai szárnyuk két magas rangú vezetőjét. Beni Ganc védelmi miniszter jóváhagyta 5000 tartalékos katona behívását, és látogatást tett az övezet környékén állomásozó alakulatoknál, és a civil településeken. A hadsereg bejelentette, hogy célzott rakétával likvidálták az Iszlám Dzsihád különleges rakéta alakulatának főnökét, Szamah Abed Al-Mamlukot. A gázai egészségügyi minisztérium hétfő este óta 26 gázai halottat és 122 sebesültet azonosított az izraeli légicsapásokban a Háárec című újság honlapjának értesülése szerint.
Reuven Rivlin államelnök rendkívüli tájékoztatást tartott az elmúlt nap eszkalációja nyomán az Izraelben európai országok Izraelben akkreditált nagykövetei számára. Rivlin szólt a Gázai övezetből a nap folyamán Izraelre lőtt rakétatűzről, és hangsúlyozta, hogy a világ egyetlen országa sem fogadná el, hogy hasonló helyzetben ne védhesse meg minden szükséges eszközzel polgárait. A rakétaháború hétfő este a Hamász Izrael elleni támadásával kezdődött, amelyre az izraeli hadsereg légicsapásokkal válaszolt.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Abir Szultan
Facebook
Twitter
YouTube
RSS