Emlékezetes meccset játszott az olimpiai ezüstérmes szerbekkel a magyar kosárválogatott az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. Bár vereséget szenvedtünk, így ki lehet kapni. Már a kijutás, majd a továbbjutás is bravúros volt, és az erőviszonyokhoz képest nagyon is megszorongattuk Szerbiát.
A papírforma szerint, de nem papírforma-eredménnyel maradt alul a magyar férfi kosárlabda-válogatott az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. A nemzeti csapat végül nyolc ponttal, 86–78-ra kapott ki a végső győzelemre is esélyes szerbektől. Nagy meccset játszottunk, annak ellenére, hogy a remek játékosokkal felálló Szerbia egyszerűen levette Hanga Ádámot és Vojvoda Dávidot a pályáról, így legjobbjaink “nélkül” kellett felvennünk a versenyt. Jó volt látni, hogy így is pariban voltunk, a válogatott ismét csapatként küzdött, és a játékosok megmutatták, egymásért, a Magyarországért kosárlabdázva szinte mindenre képesek. Ezt a meccset – a vereség ellenére – öröm volt nézni.
Ne feledjük, már az is gyönyörű volt, ahogyan Isztambulba eljutott a magyar válogatott, amely a kolozsvári csoportmeccseken előbb Csehországot, majd egy érzelemmel teli mérkőzésen Romániát is legyőzte. A szerbek elleni mérkőzés után a játékosok szokás szerint elénekelték a Himnuszt a magyar szurkolókkal, ezt az Európa-bajnokságot – ahogyan a labdarúgókét tavaly – soha nem felejtjük el.
Fotó: Fiba.org
Facebook
Twitter
YouTube
RSS