Jávor Benedek nem meri megígérni, hogy nem lesznek korrupciós kísérletek a kifejezetten Budapestnek érkező uniós pénzek környékén, azt viszont igen, hogy ezekből “ne a helyi oligarchák gyarapodjanak” – minderről a Magyar Hangnak adott interjújában beszélt. Azt viszont nem fejtette ki, hogy az általa használt megnevezés alatt pontosan kiket is ért a főváros brüsszeli irodáját vezető politikus, sőt, az ellenzéki kerületek beruházásaitól pedig egyenesen elhatárolódik Karácsony Gergely Brüsszelbe “visszaejtőernyőztetett” párttársa.
Tavaly decemberben nevezték ki Jávor Benedeket a főváros brüsszeli irodavezetőjének, így alig néhány hónap kihagyást követően ismét bevetheti magát az uniós közegbe. Az EP-képviselőségről lecsúszott “feketeöves hazaárulóként” emlegetett Jávor a Magyar Hangnak adott interjúban egyebek mellett arról is beszélt, hogy milyen uniós források elvonásával járhat a Magyarország ellen indított eljárás (amelynek megindításában tevékeny szerepet vállalt ő is, bár erről most inkább nem mesélt). Jávor kérdésre válaszolva azt is kifejtette, hogy a főváros több dologért sem vállalhat felelősséget, így például a kerületek által felügyelt beruházásokért sem.
Azt tudjuk vállalni, hogy ami a főváros hatásköre, ott törekedni fogunk a maximális átláthatóságra és igyekezni fogunk a korrupció minden formáját kiszűrni. Száz százalékos garanciát arra nem tudok adni, hogy soha, semmilyen kísérlet nem lesz, de nagyon szoros kontrollt tervezünk, hogy az ilyennek elejét vegyük
– fogalmazott. Hozzátette: első körben 50 milliárdot akar Budapest Brüsszeltől kérni, amelynek felhasználására átláthatóságot ígér a Párbeszéd politikusa.
A demokrácia érdekes értelmezése egyébként, hogy Karácsonyék az ellenzéki vezetésű főváros a kormányzatot kikerülő támogatását várják Brüsszeltől. Amit értelemszerűen eddig a kormánypárti vezetés nem kapott meg. Továbbá halkan jegyeznénk meg, hogy a Párbeszéd Magyarországért Pártnak már többször akadt gondja a pénzügyi beszámolóival. Emlékezetes, hogy az Állami Számvevőszék azt javasolta a Párbeszéd Magyarországért Párt képviselőinek, hogy tüzetesen tanulmányozzák a pártokra vonatkozó törvényeket, nyilatkozataikból ugyanis az látszik, hogy pártpolitikusként nincsenek tisztában azzal, milyen törvényi előírások vonatkoznak a pártok működésére és gazdálkodására, valamint a kampánypénzekkel való elszámolásra. Ismert: a Párbeszéd Magyarországért Párt nem igazolta, hogy betartotta a kampánypénzek felhasználásához kapcsolódó törvényi előírásokat a számviteli, a kampány- és a párttörvény tekintetében. Mindezek ismeretében pedig különösen pikáns, hogy Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa transzparenciát és kontrollt ígér az uniós pénzek felhasználásával kapcsolatban.
A teljes interjút a Magyar Hangban olvashatják el, ha nagyon elszántak és kíváncsiak Jávor Benedek gondolataira a klímavészhelyzetről és Áder Jánosról.
Forrás: Magyar Hang/PS; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS