Lezsák Sándor parlamenti alelnök vejének cége készítette a köztévének az ócsai adósparkról szóló sorozatot – írja a Blikk. A Médiaszolgáltatatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Zrt. (MTVA) ugyanis Moys Zoltán cégét, a Dextramedia Kft.-t bízta meg, hogy forgasson egy ötrészes sorozatot a bukott devizahiteleseknek felhúzott telepről. Az MTVA nem árulta el a Blikknek ezúttal mennyiért forgathattak Moysék, tavaly a Blikk szerint 122 millió forintot kaptak az általa szállított produkciókért. „A Dextramedia olyat tudhatott, amilyet Magyarország legnagyobb napilapja, a Blikk sem tud – írja kissé sértődötten a világszerte elismert bulvárlap. – Korábban ugyanis több más médiummal együtt többször is jeleztük az illetékeseknek, hogy szeretnénk az ócsai lakóparkba költözőket megismerni, sorsukat, mindennapjaikat bemutatni, de azt a választ kaptuk, hogy egyik család sem kíván szerepelni a médiában. A Dextramedia azonban, úgy tűnik, kivételnek számít, kameráit beengedték az ócsai családok az új otthonaikba”. A Blikk szerint a 26 perces rövidfilmeken sikertörténetnek állítják be a 2,7 milliárd forintért felhúzott, 80 házból álló Ócsa melletti telepet, amelybe november elejéig mindössze 39 család költözött. Ennek alapján egy család megmentésére 70 millió forintot költöttek, egy ott felépített családi ház bekerülési költségei pedig 34 millió forintra tehetők, mivel közművesíteni kellett a területet. „A vejem már tíz éve kapcsolatban áll a köztévével, amikor még nem is ismertem” – üzent az üggyel kapcsolatban a Blikknek Lezsák.
Érdekes, hogy a Blikk szerint a Dextramedia korábban egy szélsőjobboldali internetcsatornának gyártott műsorokat. Egy alkotásban elismerő hangnemben emlékeztek meg Adolf Hitler náci diktátorról – a film hamar elterjedt az interneten. Aki nem ismerné: a videó 14:07-től válik érdekessé.
A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Sikerado.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS