Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke levélben gratulált Giuseppe Conte új olasz miniszterelnök kinevezéséhez, mindazonáltal hangsúlyozta, hogy az Európai Unióban minden korábbinál nagyobb szükség lesz az egységre és a szolidaritásra. Jean-Claude Juncker levelében kijelentette, az uniós bizottság a reformok útján járó Olaszország mellett áll.
Tusk levelében aláhúzta, Contét olyan időszakban nevezték ki miniszterelnöknek, amely Olaszország és az egész Európai Unió számára is döntő fontosságú, amikor a közös kihívások leküzdése érdekében nagyobb egységre és több szolidaritásra van szükség, mint valaha.
Közösségünk csak akkor lesz gyümölcsöző, ha tiszteletteljes párbeszéden és lojális együttműködésen alapul
-fogalmazott.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szintén gratulált az olasz miniszterelnök kinevezéséhez. Juncker levelében kijelentette, az uniós bizottság a reformok útján járó Olaszország mellett áll és figyelemmel kíséri az Európai Unió jövője szempontjából fontos elvárásait és javaslatait.
Giuseppe Conte, aki pénteken tette le a hivatali esküt, az euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobboldali Liga közös kormányát vezeti. Az Európai Unióban először került kormányra két olyan populista erő, amely nyíltan bírálja az Európai Unió politikáját.
Forrás/fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS