A folyamatos áruellátás érdekében a nehéz tehergépkocsik 2020. március 12. óta hétvégi korlátozás nélkül közlekedhettek a magyarországi utakon. Az intézkedés fenntartása a koronavírus-járvány terjedésének lassulásával, a védekezés második szakaszában már nem indokolt. A veszélyhelyzet megszűnése után, elegendő felkészülési időt biztosítva a június 27-i hétvégétől ismét a kamionstop általános szabályait kell alkalmazni – jelentette be pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A tárca közleménye szerint a következő hétvége lesz az utolsó, amikor a veszélyhelyzettel összefüggésben korlátozás nélkül közlekedhetnek a teherautók a hazai utakon. Június utolsó hétvégéjén szombaton 22 órától vasárnap 22 óráig lesz érvényben a kamionstop. A forgalomkorlátozás időtartama a hatályos szabályozás szerint július-augusztusban meghosszabbodik, a nehéz tehergépkocsiknak már szombaton 15 órától parkolókban kell várakozniuk. A kamionstop alkalmazása indokolt esetben felfüggeszthető; erre az utóbbi években magasabb fokú hőségriasztás miatt volt példa. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta:
a kamionstop átmeneti feloldása lehetővé tette, hogy a hazai vállalkozások még rugalmasabban szervezhessék meg belföldi fuvarozási feladataikat. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium március végétől május végéig a teherautó- és buszsofőrök számára előírt vezetési és pihenőidők ideiglenes módosításával is megkönnyítette a közúti áruszállítást. E lépések is hozzájárultak ahhoz, hogy a kiskereskedelem a legnehezebb időszakban is képes volt gondoskodni a magyar családok zavartalan ellátásáról.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS