A hadsereg és a rendőrség bevetésével fenyegetőzött csütörtökön Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök, ha az ország lakosai továbbra sem mutatnak több önfegyelmet és nem tartják be az új koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozásokat.
Ha nem tartják magukat ehhez, és nem akarják elfogadni mindezt, a hadsereg és a rendőrség fogja átvenni a dolgok irányítását
– hangoztatta a Fülöp-szigetek szókimondó elnöke az állami televízióban közvetített beszédében. Hangsúlyozta, hogy ez olyan lesz, mintha statáriumot vezetnének be.
A helyi sajtó korábban arról adott hírt, hogy több helyen is megsértették a járványügyi intézkedéseket. A többi között bokszmérkőzésekről, kakasviadalokról és bingójátékokról voltak értesülések. A forgalom is sűrűbbé vált a fővárosban, Manilában, bár az 57 millió lakosú fősziget, Luzon területére április 30-ig kijárási korlátozásokat rendeltek el.
A keményvonalas politikusként számon tartott Duterte otthonmaradásra szólította fel az embereket, és a megértésüket kérte. Mint mondta, senki sem akarta a jelenlegi helyzetet, és ő sem utazhat el davaói lakásába.
Én is unatkozom
– húzta alá a Fülöp-szigeteki elnök. Harry Roque elnöki szóvivő komoly szemrehányással illette az ország lakosait.
Szégyellniük kell magukat, hogy a Fülöp-szigeteken van a legtöbb fertőzött Délkelet-Ázsiában
– jelentette ki Roque, aki szerint mindez a helyiek makacssága miatt van.
Ez egyszerűen kínos. Ne legyenek már ennyire makacsok, és maradjanak otthon
– szólította fel az embereket.
A Fülöp-szigeteken eddig 5660 fertőzöttet azonosítottak és 362-en hunytak el a Covid-19 betegségben.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS