A hatodik olimpiájára készülő Kammerer Zoltán kajakos abban is megtalálta a pozitívumot, hogy a járvány miatt elhalasztották az olimpiát. A 42 éves sportoló úgy véli, jövőre még jobb párost alkothatnak a 21 éves Varga Ádámmal, aki egy esztendő alatt még sokat fejlődhet.
Minden rosszban van valami jó. Persze az nem jó, hogy az olimpiát elhalasztották, de jövőre még erősebb párosunk lehet Varga Ádámmal, aki sokat fejlődhet egy esztendő alatt
– mondta az M4 Sport Sporthíradójában a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer 21 éves társáról, akivel kifejezetten jól szerepelt a koronavírus-járvány alatt rendezett edzésversenyeken. A 42 esztendős sportoló feleannyi idős partnerével május végén kétszer célfotóval kapott ki a Noé Zsombor, Dombvári Bence duótól, majd júniusban egy-egy győzelmet és második helyet szerzett. Kammerer a júliusi viadalon egy futam erejéig Dombvárival ült össze, kettősük pedig első lett.
Eldöntöttem, a tokiói olimpiáig mindenképpen kajakozok
– mondta Kammerer arra utalva, elhatározásán nem változtatott az, hogy 2021-ben rendezik meg a játékokat.
Egy év még van bennem.
Az olimpiai részvételével kapcsolatban közölte, nem azért van kevesebb esélye csapatba kerülni, mert a tudása megkopott, hanem azért, mert a korábbi olimpiákkal ellentétben nyolc helyett csak hat fő indulhat.
A férfi kajakosok jelenleg öt kvótával rendelkeznek, Kammerer szerint mivel a négyes és a világbajnok Kopasz Bálint prioritást élvez, legnagyobb eséllyel úgy juthat ki a tokiói játékokra, ha sikerül megszerezni a hatodik indulási jogot, majd megnyeri a válogatót és erős teljesítményt nyújt jövőre az Európa-bajnokságon.
Forrás: MTI; Fotó: nemzetisport.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS