A valósnál jóval sötétebb képet festett a migránsokat szállító Sea Watch 3 fedélzetén uralkodó állapotokról az olaszországi Lampedusa kikötőjébe engedély nélkül behatolni próbáló német hajóskapitány, Carola Rackete. A német ARD televízió riportműsorából kiderül, hogy a migránshajón korántsem volt olyan drámai a helyzet, mint azt a kapitány az olasz hatóságokkal láttatni akarta. A kapitány a hatóságok tiltása ellenére kötött ki Olaszországban, azonnal őrizetbe vették – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Bár a kapitány az olasz hatóságokkal folytatott rádióbeszélgetésekben többször is kritikus állapotokról beszél, az ARD német közszolgálati csatorna által készített riportműsor felvételeiből kiderül, hogy a hajón korántsem volt olyan drámai a helyzet, mint ahogy azt érzékeltették, életveszélyről pedig egyértelműen nem lehet beszélni. Az interneten is elérhető az ARD Panorama című műsorának adása, amely HD minőségű felvételeken mutatja be Carola Rackete kapitány tevékenységét. A profi fotós által is kísért forgatás érdekes módon éppen a június végi, lampedusai törvénytelen kikötést örökíti meg. Ha ezzel az volt a tévétársaság célja, hogy lejárassák a zárt kikötők elvét betartató, bevándorlásellenes Matteo Salvini olasz belügyminisztert, miniszterelnök-helyettest, nem arattak teljes sikert. Az ARD Sajtóklub vasárnapi adását promotáló Twitter-bejegyzésben a szakértő így fogalmaz: a Sea Watch-konfliktus csak erősebbé teszi Salvini belügyminisztert, és megszilárdítja azoknak az uniós államoknak a szövetségét, akik nem kérnek Németország morális kioktatásából. Rackete nem állt meg itt, és hétfőn már a Bild című német lapnak adott interjújában arról beszélt, hogy Európának – mivel a gyarmatosítások miatt történelmi felelőssége van –félmillió afrikai migránst – saját szavaival “menekültet” – kellene befogadnia. Németország két tartományi belügyminisztere is úgy véli, hogy Rackete túllőtt a célon.
Minden tiszteletem a hajótörötteké, de nem tudunk csak úgy befogadni félmillió gazdasági migránst, vagy olyan embert, aki a szegénység elől menekül
– reagált Joachim Herrmann, Bajorország belügyminisztere kedden a Bildben.
Nem nyújthatunk további ösztönzést a migránsoknak; éppen, hogy csökkenteni kell a számukat. Nem tudunk és nem is fogunk mindenkit befogadni. Aki mást állít, egyszerűen felelőtlen!
– fakadt ki ugyanitt Peter Beuth, Hessen tartomány belügyminisztere.
Forrás: Origo.hu; Fotó: maltatoday
Facebook
Twitter
YouTube
RSS