Önmagát már lehülyézte, de ennél jobban még nem mélyedt el tennivalóinak tengerében Karácsony Gergely, aki láthatólag egyfajta svéd modellt igyekszik meghonosítani Budapesten. A licence lényege: minden lehetséges kommunikációs csatornán megmagyarázza, hogy miért nem tesz semmit a koronavírus-járvány megfékezésére, miközben tehetetlensége miatt emberek veszítik életüket, mindezt pedig a kormányra fogja. Ha valaki naivan szemlélné a főpolgármester előre menekülését, az azt hihetné, hogy bokros teendői közben folyamatosan lohol a diktatúra gaz sajtópribékjei elől, holott az igazság az, hogy a semmittevés, mint tevékenység felépítését gondos kezek marketingelték össze már hetekkel ezelőtt, amikor már tudni lehetett, hogy a járvány súlyos vagy halálos kimenetelű eseteinek száma minden bizonnyal emelkedni fog. Gondosan építették fel a semmittevés brandjét, mert annak megálmodói is tisztában voltak már régebben is Karácsony képességeivel, és jól tudták: cselekedni nem fog, így maradt a mindig mindent megmagyarázás bármeddig húzható lehetősége.
Hiba lenne azt gondolni, hogy Karácsony Gergelyt kommunikációs szempontból sarokba szorították az utóbbi napok eseményei, a Pesti úti idősotthon horrortörténete és a hasonló esetek. Az ellenzéki, magát felvilágosult haladóként hirdető sajtó népes alkotógárdájából nincs egy ember sem, aki fel, vagy akár csak meg merné kérdezni a főpolgármestert, hogy oké, főpolgi, addig ezt így, de mi lesz most ezután? Az amúgy néha az emberi oldalát is megmutató Rónai Egon kedden este az ATV-ben bájolgott Karácsonnyal, mindketten A4-es papírlapokat lobogtattak, amelyekből nem idéztek semmit, csak éreztették, hogy ha idéznének, még akár libabőrözhetnének is az erre fogékony törzsnézők. Karácsonyt kissé meg kellett támogatni a nemes harcban, amelyet a kormány ellen visel, Rónai pedig ezúttal is partner volt ebben. Karácsony Gergely bárgyúságba hajló büszkeséggel jelentette ki, hogy nem hallott még a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivőjéről; Farkas Örs egy nappal korábban nyilatkozott az Egyenes beszédben, így legalábbis illő lett volna meghallgatni, miről is beszél a témában. A főpolgármester inkább bedobta azt a mestertrükknek álmodott panelt, hogy ha ő tehet a Pesti úton történtekről, akkor Orbán Viktor meg a borsodnádasdi szocotthonban történtekről tehet, és akkor az állás futballnyelven szólva is egy-egy, hősünk pedig a kedd estét is megúszta.
Ha Rónai Egon keménykedésnek álcázott alákérdezései nem izzasztották meg a főpolgármestert, akkor kijelenthetjük, hogy az Index még annyira sem fingatta meg Karácsonyt, mint az ATV. Garancia erre kicsiny hazánk főfőfővirológusa, legfőbb epidemológusa és infektológusa, leginkább elismert járványügyi szakértője, Biró Marianna, aki már csak azért is teljesen független, objektív, elfogulatlan és tárgyilagos, mert viselkedése alapján könnyen kikövetkeztethető, hogy fülig szerelmes Karácsony Gergelybe. Ez lehetne a hölgy saját gondja, ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a független, objektív, elfogulatlan és tárgyilagos Index csak kedden három alkalommal adott lehetőséget a főpolgármesternek, hogy elmondhassa: harcban áll a kormánnyal, ezért nem tesz semmit, amit viszont kötelessége lenne megtenni. Az Index szakmai szempontból bámulatos eljárásának azonban van egy rendkívül pozitív mellékterméke is: Karácsonnyal úgy élőznek rendszeresen, hogy a főpolgármester a dolgozószobájában üldögél a Városházán, így kijelenthető, hogy a hivatalba lépése óta az Indexnek köszönhetően töltötte a legtöbb időt a munkahelyén, ahová állítólag fél bejárni, mert nyomasztja az ódon épület.
A semmitmondást egész pályás letámadássá alakító kommunikációs hadigépezet része a Facebook is, ahol Karácsony átlagosan napi fél tucat posztban magyarázza meg, hogy miért nincs semmi dolga a veszélyhelyzet idején, azon kívül, hogy permanens harcban áll a kormánnyal. Ezek a bejegyzések a harci helyzethez igazodott spontán reagálás illúzióját igyekeznek kelteni: némelyikük annyira spontánra sikerült, hogy a dramaturgia érdekében még zenét is illesztettek alá a gondos kezek. Csak remélni merjük, hogy Budapest rendeleti vezetése idején nem rendeleti kifizetéssel vették rá a komponálásra a jogdíjaiból, a Kossuth- és a Liszt Ferenc-díjából, illetve a kisnyugdíjából nyomorgó Dés Lászlót. Sokakhoz még nem jutott el annak a híre, hogy Karácsony Gergely – önmaga szerint – októberben igazából a miniszterelnöki posztot is bezsebelte, így azonban már érthetőbb, hogy a házi médiája a veszélyhelyzet, a valódi társadalmi összefogás égető szükségességének idején miért tartja elsődleges feladatának, sőt, kiemelt küldetésének az Orbán-kormány megbuktatását. Ha Karácsonyból mégsem lenne miniszterelnök, vagy a következő helyhatósági választáson még főpolgármester sem, az ATV még dobhat majd neki egy mentőövet: feltűnés nélkül elvegyülhetne az Ékszer TV nevű műsor szélhámosai között, akik nagy hangon kínálják aranyáron, kihagyhatatlan akcióban a trombitarezet.
Forrás: atv.hu/Index/PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS