Kongresszust tartott a Párbeszéd – Zöldek; a delegáltak – többek között – döntöttek az európai parlamenti (EP-) választási listáról, valamint a két, korábban lemondott elnökségi tag pótlásáról.
Közleményük szerint a szavazások eredményeként “erős, zöld, civilekből és aktivistákból álló EP-lista jött létre Jávor Benedekkel az élen, aki Karácsony Gergely főpolgármesterrel együtt újra bekerült a párt elnökségébe”. Hangsúlyozták: a pártok és az önkormányzatok politikusainak jelentős szerepük van a környezeti és éghajlati válság elleni küzdelemben.
A Párbeszéd – Zöldek elkötelezett a zöld értékek, a klímaválság elleni hatékony fellépés mellett, és ezt igyekszik markánsan érvényre juttatni a június 9-i önkormányzati és EP-választás során is
– olvasható a közleményben, amely szerint “zöldpolitikusok mellett számos elkötelezett, szakértő civil és fiatal” is felkerült a párt listájára. Közölték: az európai parlamenti lista első öt helyén
- Jávor Benedek elnökségi tag, Budapest brüsszeli irodájának vezetője, korábbi EP-képviselő;
- Hlavács Judit civil akkumulátorgyár-ellenes aktivista, korábbi gödi önkormányzati képviselő;
- Kocsis Krisztián neurobiológus kutató, a Roma Műhely vezetője;
- Szabó Tímea parlamenti frakcióvezető;
- Karácsony Gergely főpolgármester, elnökségi tag
szerepel. Céljuk, hogy tovább erősítsék a zöld értékek képviseletét a június 9-i választásokon, “amelyek alapját a már több párt és önkormányzat által is aláírt, 14 pontos Zöld minimum programunk adja”.
Hisszük, hogy a jövő csak zöld, igazságos és szolidáris lehet, ezért mi ilyen Magyarországért, ilyen Európáért dolgozunk
– írták.
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS