Az orosz titkosszolgálatok provokációjának tartja a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal a kárpátaljai magyar politikai vezetők képeit és magyarellenes feliratot tartalmazó óriásplakátok kihelyezését a megye több járásában – közölte Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója szombaton hivatalos honlapján.
Bejegyzésében a megyevezető jelezte, a rendvédelmi szervek jelenleg nyomoznak a provokatív cselekmény elkövetői után, de szerinte “a végrehajtás módja és stílusa arra utal, hogy ez is az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) primitív provokációja”. Megjegyezte, hogy az FSZB az utóbbi években igyekszik egymásra uszítani az ukránokat és magyarokat Kárpátalján. Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy tavaly áprilisban ismeretlenek szintén az éj leple alatt provokatív magyar feliratokat helyeztek ki a beregszászi és a nagyszőlősi járások közigazgatási határán.
Azok a feliratok, akárcsak a mostaniak, ukrán nyelvűek voltak, és hibákat tartalmaztak, mert oroszból ültették át őket tükörfordítással
– írta Moszkal.
Emlékeztetett arra, hogy az idén februárban kétszer intéztek támadást a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székháza ellen. Mindkét bűncselekményt felderítették, és megállapították, hogy orosz titkosszolgálatok álltak mögöttük. A kormányzó leszögezte, a hatóságok mindent megtesznek, hogy fényt derítsenek a provokáció hátterére. Szerinte már bebizonyosodott, hogy a hasonló “primitív dolgok” nem működnek Kárpátalján, ezeknek nem ülnek fel sem az ukránok, sem a magyarok.
Szombatra virradóra ismeretlenek Ungvár, Munkács és Beregszász környékén, a főutak mellett összesen mintegy 20 óriásplakátot helyeztek el a kárpátaljai magyar közösség három vezetőjének képeivel, neveivel és őket szakadároknak nevező, a megállításukra felszólító ukrán nyelvű felirattal.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS