Az állami támogatás emelésével a betegek is érezni fogják, hogy szervezetté válik a traumatológiai ellátás – mondta az emberi erőforrások minisztere az M1 aktuális csatornán, pénteken. Kásler Miklós csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy emelkedik a traumatológiai ellátás állami támogatása: a fix díjakra ebben az évben 3,4 milliárd forintot, jövőre további tízmilliárd forintot fordít a költségvetés, 2020-tól pedig ezen ellátás finanszírozására 9,5 milliárdot adnak.
Kásler Miklós az M1 pénteki műsorában elmondta, hogy a támogatást eszközök, műszerek beszerzésére és fizetésemelésre is lehet fordítani. A miniszter kiemelte, hogy a finanszírozás emelését jelentős előkészületek előzték meg: tavasszal kezdték el áttekinteni a traumatológiai ellátás helyzetét, és arra jutottak, hogy az országos traumatológiai intézet lesz az ellátás központjában, a második lépcsőben pedig a három regionális centrumra fókuszálnak, amelyek összefogják a megyei osztályokat. A tárcavezető elmondta azt is, hogy elindult az alapellátásban a csoportpraxisok átalakítása, valamint a mentők fejlesztése is; utóbbinak köszönhetően a betegek gyorsabban juthatnak el a traumatológiára. Kásler Miklós végül kitért arra is, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér jövőre teljessé válik a magánegészségügyi intézmények és a magánpraxisban dolgozó fogorvosok csatlakozásával, és így az eddigi tízezerről huszonötezerre bővül a digitális térben jelen lévő szolgáltatók száma.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS