Nagy pofont kapott a labdarúgó-bajnokságot vezető Videoton a Magyar Kupában: a másodosztály középmezőnyéhez tartozó Vác ejtette ki őket. A Vác ráadásul simán nyert, három góllal vezetett akkor, amikor a Vidi a hajrában szépített. A Videoton edzője, a szerb Nikolics kemény pályáról, jó ellenfélről beszélt a meccs után.
Nem jutott be a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe a Videoton: a bajnokságban éllovas székesfehérvári együttes 3–1-re kikapott a Váctól a III. kerület TVE Sporttelepén. A másodosztályban hatodik helyezett, pályaválasztó együttes az első félidőben vezetést szerzett, majd a hajrában két újabb találattal növelte előnyét, a Videoton pedig csak a 90. percben tudott szépíteni.
“Nem volt könnyű felkészülni a meccsre, hiszen kemény pályán játszottunk egy jó ellenféllel. – magyarázta Marko Nikolics, a Videoton edzője a Vidi.hu-nal. – Mindeközben pár játékost tartalékolni szerettünk volna az FTC ellen, hiszen az idény vége felé járunk. Az én felelősségem is megvan az eredményben, hiszen lehetőséget adtam néhány játékosnak, akikben bíztam, hogy kezelni tudnak egy másodosztályú ellenfelet. Sajnos nem voltunk ma jobbak, mint az ellenfelünk. Ez a kilencven perc egy jó üzenet minadannyiunk számára azzal kapcsolatban, hogy nagyobb, jobb keretre lesz szükség ahhoz, hogy a jövőben Európában, a kupában és a bajnokságban is sikeresek legyünk.”
Ezt kár lenne szépíteni: hatalmas blamázs volt. Az élvonalbeli csapatok közül ugyanakkor magabiztos teljesítménnyel lépett tovább a szerdai játéknap kora délutáni párharcaiból az Újpest, a Budapest Honvéd, a Debrecen, és biztosította helyét a legjobb 16 között a Diósgyőr is, amely azután döntötte el a Soroksár elleni mérkőzését, hogy ellenfele a 85. percben tíz emberre fogyatkozott.
Magyar Kupa, 8. forduló (a 16 közé jutásért):
Vác FC (II.)–Videoton FC 3–1 (1–0)
Soroksár SC (II.)-Diósgyőri VTK 1-3 (1-1)
Gyöngyösi AK (III.)-Budapest Honvéd 0-4 (0-2)
Budafoki MTE (II.)-Debreceni VSC 0-3 (0-0)
Vecsési FC (III.)-Újpest FC 0-5 (0-2)
UFC Nagykanizsa (megyei I.)-Érdi VSE (III.) 3-2 (0-1)
Nagyecsed RSE (megyei I.)-BFC Siófok (II.) 0-4 (0-2)
Sényő FC (megyei I.)-Rákosmente KSK (III.) 2-0 (2-0)
Termálfürdő Tiszaújváros (III.)-Békéscsaba 1912 Előre (II.) 0-2 (0-1)
Szarvasi FC (megyei I.)-ZTE FC (II.) 0-3 (0-0)
Cigánd SE (III.)-Dorogi FC (II.) 0-2 (0-1)
Forrás: MTI, fotó: Vidi.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS