Felgyorsulni látszik a kémügy, miután folytatólagosan hallgatták ki péntek délelőtt a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel gyanúsított Kovács Bélát, a Jobbik európai parlamenti (EP) képviselőjét – tudta meg a Magyar Idők. Azt nem lehet tudni, hogy érdemi vallomást tett-e a kémkedéssel gyanúsított politikus. Eddig a bizonyítékok beszerzése, értékelése folyt, ezért húzódhatott a nyomozás.
A politikust 2015 decemberében gyanúsította meg a KNYF kémkedéssel, majd tavaly másodszor folytatólagosan hallgatták ki. Csak most pénteken volt a harmadik kihallgatása, vélhetően azért, mert újabb bizonyítékok kerülhettek elő. A lap érdeklődésére, hogy ezúttal mennyi időt vett igénybe Kovács Béla kihallgatása, illetve hogy a politikus tett-e érdemi vallomást, Nagy Andrea ügyész, a KNYF szóvivője a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt válaszolni.
Ami tény, hogy már harmadik éve tart az ügy. A Jobbik EP-képviselője ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, miután a politikus egy aktív, egykori KGB-ügynökkel összefüggő nyomozás közben a titkosszolgálat látókörébe került. A polgári elhárítás jelezte a nyomozó hatóságnak, hogy Kovács Béla konspiratív módon tart fent kapcsolatot orosz diplomatákkal, és havonta látogat Moszkvába.
Polt Péter legfőbb ügyész 2014 májusában Martin Schulzhoz, az EP elnökéhez fordult, akitől azt kérte, hogy az EP függessze fel a Jobbik politikusának mentelmi jogát, ez azonban – érthetetlen okból – csak 2015 novemberében történt meg, így csak decemberben közölhették az alapos gyanút Kovács Bélával a nyomozó ügyészek. Idén január 18-án írta meg a Magyar Idők, hogy eddig három országból – Lengyel-, Olasz- és Franciaországból – biztosan kért adatokat jogsegély részeként a Legfőbb Ügyészség a kémügyben. A három ország hatóságaitól a kért adatok beérkeztek. Az iratokat lefordították, elemezték, és ez a procedúra is hozzájárulhatott az eljárás elhúzódásához. A nyomozás határidejét január 20-án hosszabbították meg április 20-ig. Február 10-én pedig megtörtént a Jobbik EP-képviselőjének harmadik gyanúsítotti kihallgatása.
Folyik egy másik eljárás is Kovács Béla ellen. Ez az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelzésére szintén a KNYF-nél indult, a nyomozás határideje ebben az ügyben is április 20. Az eddigi adatok szerint a Jobbik politikusa 2012–2013-ban gyakornoki szerződést kötött négy magánszeméllyel. A megállapodások alapján ezek a személyek Brüsszelben négy és hat hónapos szakmai gyakorlatot teljesítettek, valójában azonban nem jártak ott és semmilyen munkát nem végeztek. Mindezzel a képviselő jogtalan anyagi előnyt biztosított az álgyakornokoknak. Kovács Béla mentelmi jogát ebben az ügyben még nem adták ki. Amint ez megtörténik, a KNYF költségvetési csalás elkövetésével is meggyanúsíthatja a jobbikos politikust.
Forrás: Magyar Idők. Vezető kép: Mirkó István
Facebook
Twitter
YouTube
RSS