Kenderesi Tamástól Verrasztó Dávidig: fejben dől el minden

Reggel óta Édesanyám is tudja, mi az a „sajtburesz”. Kénytelen volt megnézni, rákeresni, miután Kenderesi Tamás tizenkilenc évesen elért bronzérme után leginkább pár sajtburgerre vágyott. Régen láttunk ilyen fiatal magyartól ennyire laza, könnyed úszást. Az ifjú pillangós a 200 méter döntőjében nem csupán ráúszott a csodálatos – vagy genetikai mestermunka? – Michael Phelpsre, kevés híján le is hajrázta. Ahogyan ő fogalmazott: nem idegeskedte el. Nem úgy mint világklasszisunk, Cseh László, aki tavaszi Európa-bajnoki idejével végre legyőzhette volna legnagyobb, amerikai riválisát. Hetedik helye felért azzal a sokkhatással, amit Gyurta Dániel előfutamos kiesése okozott.

Kenderesi igazi bajnoktípus. Cseh László? Természetesen: száz magyar bajnoki győzelem, számtalan Európa-bajnoki, több világbajnoki cím, de a felülmúlhatatlan siker ezúttal sem jött össze. Nekünk, magyaroknak a legnagyobb győztesek egyike. Másoknak szimpatikus, riválisai által is tisztelt, kedvelt világklasszis, többszörös olimpiai érmes, aki a legfontosabb versenyen – eddig, reménykedjünk a 100 méterben – valahogy nem tudja megkaparintani az aranyat. Pedig most elsősorban önmagát kellett volna felülmúlnia, Phelps távolról sem tűnt legyőzhetetlennek.

És akkor Verrasztó Dávid inkább hazament

Aztán ott van Verrasztó Dávid. Korábban arrogáns, nagyképű viselkedésével, verekedésével került be a hírekbe, aztán úgy tűnt, az elmúlt években felnőtt. Végre jöttek az eredmények, bár nyilatkozatai sértettségről árulkodtak, Európa-bajnokként, világbajnoki ezüstérmesként a címek már őt igazolták. Rióban ismét besült, 400 méter vegyesen elképesztően gyengén úszott, és szerda délután feltette szereplésére a koronát: nem érezte magát formában, ezért a kétszáztól visszalépett, s állítólag egyszerűen hazautazott. Húga, Verrasztó Evelyn sem jutott döntőbe, ő egyenesen olimpiai átokról panaszkodott, s bár tény, hogy korábban többször hajszállal maradt le a finálékról, ezúttal esélye sem volt semmire. Ez már nem lehet véletlen.

Átok? Sokakat megtévesztenek az Európa-bajnokságokon összetalicskázott éremhegyek, mindig számolgatunk, matekozunk, hogy megdöntjük-e ezt vagy azt a szereplést. Mi is tudunk ünnepelni ezeknek az érmeknek, de azért nem árt tisztában lenni a helyzettel. A profik nagy része vagy kihagyta a kontinenstornát, vagy el sem indulhatott azon, de semmiképpen sem Londonra időzítette a csúcsformát. Lehet, hogy mi sem, de az eredmények nem hazudnak: több klasszisunk másodpercekkel úszott gyengébben londoni idejénél. Kenderesi például akkor még harmadik lett Cseh mögött, most ő lett újabb egyéni csúccsal harmadik, a riói győzelemre, kimondottan erre a számra készülő Cseh László pedig begörcsölt, s mindössze a hetedik helyen végzett.

Közhely, de igaz: fejben kell erősnek lenni. Kenderesi ebben is példát mutatott. Amíg a többiek feszültek, görcsöltek, ő odaállt, könnyedén, ifjú kora minden lazaságával, és meglepte a világot. Így is lehet. S honnan jött vissza? Tavaly előbb mononukleózisa volt – a betegség a máját támadta meg –, majd decemberben elszakadt a keresztszalagja. Innen állt fel, erősödött meg, s jött ki Rióba sajtbureszt enni, és bronzérmet nyerni. Jó lenne, ha 100 pillangón az idősebb példakép, Cseh László követné a példáját. Nagyon megérdemelné. És feltenné a koronát.