Kétségbeesetten kapkod Karácsony Gergely, miután nyilvánvalóvá vált a számára is, hogy a 444.hu-n megjelentetett hangfelvétellel baloldali ellenfelei “kiadták rá a kilövési engedélyt”. A fejetlenség és tanácstalanság jele az a fénykép is, amelyen azt a szocialista Tóth Csabát ölelgeti, akiről korábban azt állította, többször is megfenyegette ő és családját. Vajon Karácsony az ismételt fenyegetés miatt állt Tóth Csaba mellé?
Üzenjük politikai ellenfeleinknek, hogy barátságunk, szövetségünk sziklaszilárd, megingathatatlan! Kár próbálkozni! Hajrá Gergő!
– ezzel a felirattal osztott meg egy képet az MSZP-s Tóth Csaba, aki éppen Karácsony Gergelyt ölelgeti. Az eset pikantériája, hogy a 444.hu elnevezésű baloldali Soros-portállal a Párbeszéd főpolgármester-jelöltjének névnélküli, ám nyilván baloldali ellenfelei egy olyan, titkosszolgálati módszerekkel készített hangfelvételt tetettek közzé, amelyen Karácsony arról beszél, hogy a szocialista Tóth Csaba rendszeresen fenyegette őt és a családját. Karácsonynak a felvételen elhangzott állításait erősítette meg a zuglói képviselő, Várnai László is, aki a Facebook-on arról írt:
Gergő nekem is többször emlegette, hogy Tóthék megfenyegették, az ominózus “tudjuk melyik óvodába jár a gyereked”-et emlegette többször is. Engem, minket is többször, megfenyegetett Tóth valamelyik embere, úgyhogy sosem kételkedtem Gergő állításában.
Innentől már csak az a kérdés: kényszerből, fenyegetésből kellett Karácsonynak Tóth Csabával fényképezkednie?
Forrás/fotó: facebook.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS