A Zuschlag-ügy hatodrendű vádlottjaként egy év börtönbüntetésre ítélt Marsovszky Balázzsal (a képen jobbra) demonstrál holnap a budapesti Szabadság téren Kerék-Bárczy Szabolcs, a Gyurcsány-párt belvárosi jelöltje, elnökségi tagja, Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője, Karácsony Gergely, az Együtt-PM Szövetség országgyűlési képviselője, Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke és a Bajnai párti Szelényi Zsuzsanna. A baloldali összefogás politikusai a kirekesztés és történelem hamisítás tervezett szobra ellen szerveznek holnapra fáklyás demonstrációt a fővárosban, az esemény meghívóján pedig Marsovszky Balázs neve is feltűnik. A szóban forgó politikusok holnap annak a Marsovszky Balázsnak az oldalán tüntetnek majd a kirekesztés és a történelem hamisítás ellen, aki 2004-ben a Terror Háza előtt Zuschlag Jánossal hahotázott és poénkodott a vészkorszak áldozatainak sorsán. Mint ismert, 2004-ben a Terror Háza előtt tartott szocialista sajtótájékoztatót megelőzően Marsovszky Balázs fordult oda Zuschlaghoz, és azt magyarázta neki, hogy “hideg van”, majd a holokauszt áldozataira utalva hozzátette: “gondold el, hogy ebben az időszakban milyen hideg volt szegény embereknek”. Zuschlag erre nevetve vágta rá: “á, nekik már nem volt hideg”. Marsovszky ezt követően lehülyézte Zuschlagot.
Marsovszky Balázs neve a Zuschlag-ügyből is ismerős lehet. A Fiatal Baloldal volt fővárosi elnöke hatodrendű vádlottja volt a pernek. A bíróság első fokon 2 év 4 hónap börtönre és vagyonelkobzásra ítélte, 3 évre eltiltották a közügyektől Marsovszkyt, akit végül jogerősen egy év börtönbüntetésre ítéltek. Zuschlag Jánost és társait azért ítélték el, mert civil szervezeteken keresztül szabálytalanul használtak fel összesen 75 millió forintnyi állami és európai uniós támogatást. A bíróság szerint Marsovszky is a bűnszervezet tagja volt.
A Magyar Nemzet egy hónapja írta meg, hogy az MSZP-s Molnár Zsolt „szabadulóbulit” szervezett Marsovszky Balázsnak, amikor kiengedték a börtönből. Az újság a pontos időpontot és a szórakozóhely nevét is megjelölte. Azt is írták, hogy amíg Marsovszky Balázs börtönben volt, Molnár Zsolt úgy nyilatkozott róla, hogy „Balázsnak köztünk van a helye, ebben a budapesti elnökség egyetért. Balázs a közösség tagja marad, és amikor kijön, akkor újra számítunk a munkájára”.
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS