Tavaly májusban még „szottyos gyűlöletről” értekezett Karácsony Gergely, amikor szavait a Deák téri kettős gyilkosság áldozatairól megemlékezőkhöz címezte. Úgy látszik azonban, saját soraiban a valódi gyűlölködők felett úgy huny szemet a főpolgármester, amiképp a városházi korrupció és pártelvű nepotizmus ködét is figyelmen kívül hagyja. A főpolgármesteri elvbarátok sorából keresztényellenes kirohanásaival kiemelkedő életművet a vasarnap.hu mutatta be.
A portál szerint a magát ateista aktivistaként is aposztrofáló szakember rendszeresen tesz közzé kereszténygyalázó posztokat a közösségi médiában, két évvel ezelőtt megjelent írásában pedig arról értekezett, hogy a Don-kanyarban elesett magyar katonák nem voltak hősök:
…emberélet kioltása nem lehet hőstett. Lehet szükséges rossz; lehet tragédia, rendszerhiba, társadalmi vagy globális folyamatok eredménye és akár véletlen is, de hősies semmiképp. A hősiesség olyan eszményi fogalom, melybe ez nem tartozhat bele, hiszen ellentétes az alapjaival.
(Békés okfejtése már csak azért is fals, mert egyenlőségjelet tesz a hétköznapi életben elkövetett emberölés és a háborús ellenség leküzdése közé. Ez olyasfajta szélsőséges pacifizmus, amit még a liberálisok többsége is élből elutasít.)
Azonban amiben Karácsonyék környezetügyi szakértője igazán lubickol, az a nyílt színi kereszténygyalázás. Békés Gáspárnak még saját mémoldala is van (Magyarország Jobban Mémesít), amelynek a képeivel előszeretettel árasztja el a baloldali Facebook-csoportokat. Alább például az látható, amint a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus módosított plakátját úgy osztotta meg, hogy közben közel-keleti menekültnek nevezte Jézus Krisztust – fogalmaz a portál.
Orbán Viktor tavaly nyári Facebook-posztja kapcsán pedig azt tartotta fontosnak megjegyezni, hogy szerinte – a keresztes hadjáratok mellett – a pedofília, a nemi erőszak, a szexizmus és a tudományellenesség is a keresztény értékek közé tartozik.
Egy, a mémoldalán megjelent képen pedig a szado-mazochizmust hasonlította össze a katolicizmussal – az utóbbi követőit pedofilnak titulálva.
Sajnos nem meglepő, hogy ilyenkor nincs probléma az általánosítással – emlékeztet a vasarnap.hu –, és Karácsony Gergely sem kezd el „szottyos gyűlöletről” beszélni, hiszen, mint tudjuk, Pápai Gábor karikatúrája kapcsán a bíróság is kimondta:
Magyarországon következmények nélkül lehet gyalázni a keresztényeket.
Ne legyenek tehát illúzióink: Békés Gáspár a Főpolgármesteri Hivatalban betöltött pozícióját sem fogja megrengetni, hogy nyíltan uszít a keresztények ellen. Bezzeg, ha más világvallások követőivel, netalántán az LMBTQ-emberekkel tenné mindezt – zárul az írás.
Forrás: vasarnap.hu; Fotó: Békés Gáspár Facebook-oldala
Facebook
Twitter
YouTube
RSS