Harmadannyit sem keres egy szlovákiai, szerbiai vagy szlovéniai (!) futballista, mint az, aki Magyarországon játszik. Egy átlagos élvonalbeli játékos havi két és fél milliót keres. Hogy ez sok vagy kevés, az mindenki döntse el maga.
Sokan felhőrdültek akkor, amikor az Újpest vezetősége nyilvánosságra hozta, hogy a nagyjából teljesen ismeretlen védő, Windecker József nemet mondott a következő ajánlatra:
2 milliós alapfizetés, autó, lakás, prémium.
Nem a futballistát kell támadni, ő csak tudja, hogy mi az értéke, nem a labdarúgó-piacon, hanem a magyar labdarúgásban. Bár futballunk az MLSZ szerint hihetetlenül népszerű, hiszen rengetegen nézik a tévében a meccseket, a stadionok továbbra is tátonganak. A Magyarfutball.hu szerint átlagosan 19.000-en mennek ki egy-egy fordulóra a most zajló bajnokságban, és ha hozzátesszük, hogy ebben a bérletesek is benne vannak, akik sokszor otthon maradnak, még akkor is túlzónak tűnik a szám.
Pedig még háromezer emberről sem beszélünk meccsenként.
A legriasztóbb a Videoton esete: a fehérvári együttes meccseire még kétezren (!) sem járnak, ami egészen elképesztő annak fényében, hogy még sohasem volt ilyen magas a csapat költségvetése, és magyar szinten egészen ismert futballistákat (is) foglalkoztatnak. Bár a futballunk mindig is ismert volt a titkolózásról (tehát sohasem tudtuk, pontosan mennyit keresnek a focisták), most valamivel közelebb juthatunk a megoldáshoz.
A Qubit.hu portálon megjelent cikk szerint (az adatokat a Nemzeti Sport is feldolgozta) egy átlag magyar focista két és fél millió forintot tesz zsebre havonta. Hatalmas összeg ez ahhoz képest, hogy a magyar klubok az egymás elleni mérkőzéseken túl semmilyen eredményt nem tudnak felmutatni. A számok nem a levegőből, hanem az UEFA-tól jönnek.
„Egy átlagos magyar futballcsapat egy évben 3,7 millió eurót (1,15 milliárd forintot) költ bérre, és ennek az összegnek 71 százaléka vándorol a játékosok zsebébe – derül ki az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nemrég megjelent üzleti jelentéséből. Ez pedig azt jelenti, hogy ha hinni lehet a számoknak, akkor egy átlagos magyar focista havi 2,5 millió forintot tesz zsebre. A jelentésből az is kiderül, hogy a régióban csak a lengyeleknél és a horvátoknál lehet jobban keresni a focival, sokan viszont a magyar játékosokra irigykedhetnek” – írják a portálon.
„Az UEFA jelentése szerint a régióban a lengyel klubok költenek a legtöbbet bérre, átlagosan 4,6 millió eurót, mögöttük jönnek a horvátok 4,3 millióval, majd a románok hozzánk hasonlóan 3,7 millióval. Csehországban viszont ez a szám csak 2,6 millió euró, Szerbiában és Szlovákiában pedig alig haladja meg a másfél milliót. Vagyis nem meglepő, hogy egy szerb vagy szlovák ligából érkező játékos számára még mindig vonzó lehet az NB1 – nem elsősorban szakmailag, inkább anyagilag, hiszen majdnem háromszorosa az átlagfizetés az ottaninak. Nem is beszélve egy bosnyák, albán vagy macedón csapatról, mely átlagosan alig félmillió eurót tud egy évben bérre elkölteni.”
Ez azt jelenti, hogy majdnem annyit költünk bérezésre (és ennek jelentős részét az állam, az állami cégek állják), mint a nálunk sokkal sikeresebb lengyel és horvát futballban. S természetesen azt, hogy Szlovákiában, Szerbiában és Szlovéniában még a harmadát sem kapják meg a focisták.
Sokan tartják úgy – Pinte Attila például ki is mondta –, hogy a magyar futball az indokolatlanul magas bérezés miatt sem képes valójában megújulni. Lehet benne igazság.
Forrás: Qubit.hu, fotó: Boon.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS