“Nem mondom, hogy nem voltak nehéz pillanatok, különösen a verseny vége felé. Nappal a perzselő hőség, éjszaka a nulla fok körüli hideg, közben a homok és a por mindenhova beeszi magát, viszket, kidörzsöl, és persze az sem kellemes, hogy egy hétig nem tudja magát rendbe tenni az ember higiéniailag. Mindezeket figyelembe véve nagyon büszke vagyok, hogy alig húsz kilométert sétáltam az olyan részeken, ahol nem lehetett futni, a 250 kilométeres táv többi részét futva tettem meg” – idézte az ultrafutót a Mol Csapat.
Lubics elárulta: rengeteg korábbi győztes, illetve más sivatagi viadalok első helyezettjei alkották a mezőnyt, ott volt például az Atacama Crossing bajnoka is, akit ezúttal maga mögé tudott utasítani.
Volt olyan nap, amikor az első tízben én voltam az egyetlen olyan versenyző, aki még nem nyert korábban sivatagi versenyt. A harmadik hellyel nagyon elégedett voltam, és pont az Atacama-győztes lány mondta, hogy végezhettem volna előrébb is, ha nem ekkora a hátizsákom
– mondta Lubics, aki eleinte 13 kilós málhát cipelt, melynek súlya a napok előrehaladtával csökkent az elfogyasztott ételek miatt. Lubics saját magát is meglepte, hogy végig jól bírta a versenyt; ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy elengedhetetlenül fontos volt a napi rutin betartása.
Hiába esek be a sátramba holtfáradtan egy versenynap után, nem szabad azonnal lefeküdni, hanem meg kell adni a szervezetnek, ami jár neki. Ha van kedvem, ha nincs, meg kell főzni a vacsorát, pótolni kell az ásványianyag-kiesést, nyújtanom kell, és le kell gyúrnom magam, mert ha nem teszem, annak a másnapi futásom látja a kárát
– nyilatkozta. A versenyen megélt kalandok között említette, hogy a kijelölt szakasz mentén egy óriási hiénába botlott, illetve volt olyan etap, melyet eltereltek a ragadozók miatt, mivel egy hídon kellett volna átfutnunk, de az alatt egy oroszláncsalád vert tanyát.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS