Az elmúlt hetek egyértelműen a baloldal gyengülését és a kormánypártok erősödését mutatják – írja a Demokrata a e-benchmark szeptemberi közvélemény-kutatására hivatkozva.
A felmérés szerint, ha a Fidesz–KDNP és az ellenzéki közös jelölt közül kellene választani, a balliberális összefogás négy százalékot gyengült, a kormánypártok támogatottsága viszont nem változott augusztushoz képest, azaz jelenleg egyértelmű előnyben van a nemzeti oldal. A pártok támogatottságát tekintve a Fidesz öt százalékkal növelte előnyét a második helyen álló DK-val szemben. Kiemelendő, augusztushoz képest két százalékkal többen mondták, hogy az ország szempontjából nem lenne jó a kormányváltás.
A kutatás arra is kitért, hogy a miniszterelnök-jelölt Dobrev Klára és Jakab Péter támogatottsága változatlan, Karácsony Gergelyé és Fekete-Győr Andrásé pedig egy-egy százalékot csökkent augusztushoz képest, vagyis az erőviszonyok érdemben nem módosultak.Fekete-Győr András a lista végére került, miután már Márki-Zay Péter is megelőzi.
A közvéleménykutatás, 2021. szeptemberében a Magyar Demokrata megbízásából, ezer fős minta alapján készült.
Forrás: demokrata.hu; vezetőkép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS