A kezük könyékig véres volt – mondta Békés Márton történész az Origo.hu-nak adott interjújában arról az öt személyről, akik az 1956-os forradalmat követő megtorlás kapcsán összesen 25 ember haláláért voltak felelősek, és még mindig közöttünk élnek. A Terror Háza kutatási igazgatója, aki cikksorozatban dolgozta fel életútjukat arról is beszélt, a Kádár-rendszer nem feledkezett meg a legvéresebb idők hű kiszolgálóiról, helyet talált nekik más területen, ahol nagyon jól éltek. Mint hozzátette, a kommunizmusnak nem volt Nürnbergje, és a két embertelen diktatúra megítélésével kapcsolatban talán a bíróságokon is jellemző még mindig egyfajta kettős mérce érvényesülése.
Mint Békés Márton az Origo.hu kérdésére elmondta, augusztus 22-étől hét részes cikksorozatban kívánja bemutatni az 1956-os szabadságharc megtorlásában aktívan résztvevő, és még mindig közöttünk élő öt ember életpályáját. Mint hozzátette, a cikksorozattal a megtorlás következtében meghalt hősöknek kíván emléket állítani. Az interjúban Békés Márton arról beszélt, a Terror Háza múzeum kutatási igazgatójaként azt tapasztalja, folyamatosan nő az érdeklődés a múzeum iránt, a látogatók igénylik az újabb ismereteket, információkat, ezért is nevezte fontosnak, hogy az áldozatok mellet a tetteseket is kellő részletességgel mutassák be az „igazságszolgáltatás termében”.
Békés Márton történésszel, a Terror Háza kutatási igazgatójával, a jobboldali underground ismert arcával, a Jobbklikk nevű portál alapítójával Gerillaháború című, nemrégiben megjelent kötetével kapcsolatos Polbeat műsorunkat itt tekintheti meg.
A kezük könyékig véres volt
A történész hozzátette, így jutottak el azon öt személyhez – név szerint Grátz Endréhez, Jacsó Jánoshoz, Lázár Ernőhöz, Mátsik Györgyhöz és Sajti Imréhez – akik aktív részt vállaltak a forradalom utáni megtorlássorozatban, és még ma is élnek. Megjegyezte, azt, hogy az 1956-os forradalom leverésében szerepük volt, a szakma eddig is tudta, később a Kádár-rendszer megbecsült tagjai lettek, az 1980-as évek „puha diktatúrájában” is jelentős pozíciót töltöttek be, miközben „1956 után a kezük könyékig véres volt”. Békés Márton kifejtette, öten összesen 25 ember haláláért felelősek, van olyan, aki hadbíróként, van, aki katonai ügyészként vagy éppen vezető politikai ügyészként érintett, és amennyiben rajtuk múlt volna, 32 embert végeztettek volna ki.
Békés Márton, Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója; fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
A Kádár-rendszer nem feledkezett meg hű kiszolgálóiról
A történész kitért arra, közülük a legismertebb személy Mátsik György, aki vezető ügyészként tevékenykedett, majd az úszószövetségben helyezkedett el, miközben a MÉH vezérigazgatójaként is dolgozott. Jacsó János a katonai bíráskodás vezetője lett, egészen a rendszerváltoztatás pillanatáig. Sajti Imre az állambiztonsághoz került, majd Békés megyei rendőrfőkapitány-helyettes lett. Grátz Endréről szólva elmondta, a férfi már 25 évesen már akasztatott, és miután eltávolították az igazságügy területéről Gelka-funkcionáriust csináltak belőle. Megjegyezte, Lázár Ernőről viszont csak annyit lehet tudni, hogy a Művelődési Minisztériumban felszívódott. Összességében elmondta, az életutak arra utalnak, hogy a Kádár-rezsimnek az 1960-as évektől már nem volt szüksége az efféle alakok munkájára, így áthelyezték őket más területre.
A Kádár-rendszer ugyanis nem feledkezett meg a legvéresebb idők hű kiszolgálóiról, helyet talált nekik más területen, ráadásul előző beosztásuknak megfelelő pozícióban
– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezek a személyek mindvégig védettek maradtak, mégha korábbi munkakörükből erkölcstelen életmódjuk, vagy az „ellenforradalmárok üldözésében” tanúsított következetlen magatartásuk miatt tanácsolták is el őket.
Nagyon jól éltek
Az interjúban Békés Márton arról is beszélt, a Kádár-rendszer nemcsak védte, de a „frizsiderszocializmus” idejétől jutalmazta is ezeket a személyeket, Mátsik György például, aki halálra ítéltette Mansfeld Pétert, csapatvezetőként minden külföldi mérkőzésére elkísérhette a magyar pólóválogatottat. Grátz Endre, aki halált kért Földes Gáborra, és Győr-Sopron megyében kiérdemelte a „halálügyész” nevet, a rendszerváltoztatás után benne volt a Gelka privatizációjában. A történész hozzátette, a megtorlásban résztvevők a nácikhoz hasonlóan jogilag ugyan védekezhetnek azzal, hogy „parancsra cselekedtek”, ugyanakkor pontosan tudták, hogy mihez adják a nevüket. Mint kifejtette, a kommunizmusnak nem volt Nürnbergje, és a két embertelen diktatúra megítélésével kapcsolatban talán a bíróságokon is jellemző még mindig egyfajta kettős mérce érvényesülése.
A demokrácia erkölcsi fokmérője, hogy ilyen esetben milyen elveket érvényesít – pusztán jogi szabályokat, vagy erkölcsi törvényeket
– jelentette ki.
A végső ítéletre várva
Békés Márton szerint ezekkel a bűntettekkel lehetőleg még ebben az életben el kellene számolni, ugyanakkor, ha ez nem sikerül, még mindig bízhatunk, egy igazságos és megfellebbezhetetlen ítéletben. Hozzátette, ezért viseli a hétrészes cikksorozat “A végső ítéletre várva” címet.
A Látószög blogon holnap, 2017. augusztus 22-én indul el “A végső ítéletre várva” című hétrészes cikksorozat – adja hírül az origo.hu.
Forrás: origo.hu; kezdőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS