Márki-Zay Péter állította először, hogy Karácsony Gergely kampányára 500 millió forintot fordítottak. Ezt az információt megerősítette a Nemzeti Információs Központ minap nyilvánosságra került jelentése, amely szerint a Karácsony által alapított 99 Mozgalom Egyesület számlájára Perjés Gábor, a főpolgármester párttársa 506 millió forintot fizetett be. Az is kiderült, hogy Karácsonyék mozgalma összesen 616,5 millió forint összegben rendelt szolgáltatást a Bajnai-körbe tartozó DatAdattól. A Magyar Nemzet bemutatta Karácsony bukott kampányának, a 99 Mozgalomnak és a fő intézőjének, Perjés Gábornak a történetét.
Karácsony Gergely 500 millió forintos kampányból ért el 27 százalék eredményt
– mondta Márki-Zay előválasztási ellenfeléről még 2021. októberében. Akkor és azóta is kérdés, hogy végső soron honnan érkezett ekkora összeg a főpolgármester kampányára. Annyit azonban legalább már tudhatunk tegnap óta, hogy Karácsony párttársa, Perjés Gábor nem kevesebb, mint 19 alkalommal, összesen 506 066 946 forintot fizetett be a főpolgármester háttérszervezete, a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesület számlájára. Az összeg egy része, összesen 917 695 euró és 3900 angol font valutában, készpénzbefizetésben érkezett.
Ezek a pénzek a Bajnai-féle DatAdat Professional Kft-nél landoltak, ugyanis a Perjés által vezetett Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesülettől 616,5 millió forint értékben rendelt meg szolgáltatást. A most napvilágot látott információk értelmezéséhez érdemes megismerni Karácsony bukott kampányának, a 99 Mozgalomnak és a fő intézőjének, Perjés Gábornak a történetét.
A 99 Mozgalom a szorosabb tábor kialakításán dolgozott
A Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesületet 2021. május 15-én alapította Karácsony Gergely. Az ernyőszervezet nemcsak azt az évtizedes tervet váltotta valóra, hogy sikerüljön egy szorosabb táborba terelni az MSZP-t, az LMP-ből kivált Karácsony-pártot, a Párbeszédet, valamint az LMP-t, hanem egyúttal egy pártok feletti imázst próbált építeni Karácsony Gergely miniszterelnöki ambícióihoz. A mostani finanszírozási botrány fényében érdemes visszaemlékezni arra, hogy 2021. június 9-én Karácsony még arról beszélt: közel 50 ezer tagjuk van. 2021. június 12-én „jóvátételi programot” hirdettek, és közben Nemény András szocialista polgármester, Jordán Tamás, Alföldi Róbert és Osvárt Andrea is képviselte a 99 Mozgalmat a nyilvánosságban.
Nyilvánvaló, hogyha sikerült volna 50 ezer embert „tagként” megszólítania Karácsonyéknak, akkor nem Perjés Gábornak kellett volna egyenként befizetnie összesen több mint 500 millió forintot az egyesület számlájára.
Politikus és üzletember
A mozgalom egyébként Perjés házába, egy törökbálinti ingatlanba lett bejegyezve. Perjésről annyit lehet tudni, hogy II. kerületi önkormányzati képviselő, Karácsony Gergely párttársa, ugyanakkor Bajnai Gordonhoz is köze lehet, ugyanis korábban a Wallis autós cégét vezette, miközben a csoport vezetője Bajnai volt. Később, a 2019-es kampányban Perjés vitte azt a Mindenki Budapestért Egyesületet is, amely akkoriban Karácsony főpolgármesteri ambícióit anyagilag is támogatta.
2021. augusztus elejétől a nyilvánosság számára is egyre átlátszóbbá vált, hogy a 99 Mozgalom valójában a Karácsony-kampány eszköze. Ekkor kezdték meg az egészen 2021. október közepéig tartó óriásplakát-hadjáratukat. Karácsony kezdetben a saját „Fudan-népszavazását” propagálta ily módon, majd az előválasztási kampányban is tovább hirdettette magát. Amikor szeptember közepén a Soros György által finanszírozott Project Syndicate nevű portálon publikált egy írást, ismét felmerült a kérdés, hogy kik lehetnek a Karácsony mozgalma mögötti titokzatos adományozók, de továbbra sem születtek konkrét válaszok az ügyben.
A Párbeszédnél csörgött a telefon
Az is világossá vált, hogy a főpolgármester Facebook-költései magasabbak voltak, mint a másik négy baloldali miniszterelnök-jelölté együttvéve. Szintén sokatmondó volt, hogy a Párbeszéd pártközpontjában csörgött ki a Karácsony-ernyőszervezet telefonszáma. Amint a Mandiner kiszúrta, a 99 adatvédelmi tájékoztatójában szereplő telefonos elérhetőség megegyezett a Párbeszéd kapcsolattartási telefonszámával.
A Karácsony Gergely kampányára elköltött több száz millió forint eredetére később, közvetlenül a visszalépése után sem derült fény. Márki-Zay Péter először úgy fogalmazott, nem tudja, ki volt a finanszírozó, majd Bohár Dániel újságíró kérdésére elismerte, hogy ismeri az adakozók egy részét.
Hódmezővásárhely polgármestere ugyan neveket nem mondott, de annyit elárult, hogy „hazai nagyvállalkozói üzleti körökről” lehet szó. Bige László neve is felmerült ekkor az ügyben.
Mindenesetre, a főpolgármester a több száz milliós kampánytámogatás ellenére elvesztette a baloldali előválasztás első fordulóját, majd a második kör előtt visszalépett Márki-Zay Péter javára. Utóbbi saját bevallása szerint ezzel egyidejűleg jelentkezett a 99 Mozgalomba, és átvette a Karácsonynak szánt plakátfelületeket. Ezt követően a baloldali kampány fő háttérintézménye Márki-Zay Mindenki Magyarországa Mozgalma lett, a 99 Mozgalom pedig gyakorlatilag eltűnt a színről. A dollárok és az amerikai szakértők pedig Karácsony után a hódmezővásárhelyi polgármester Mindenki Magyarországa Mozgalma felé gurultak. Ezek után Márki-Zay Péter örökölte az amerikai kampánytanácsadókat, és így már világos, hogy miért mondta azt korábban, hogy
Nem én döntöttem a napi kampánykérdésekben, hanem a már sok kampányt levezető magyar és amerikai kampányszakértők, akiket a Karácsony-stábból örököltünk.
Ráadásul a balliberálisok ügyeiben bennfentesnek számító 24.hu podcastjében a lap munkatársa részéről 2022 szeptemberében az hangzott el: „Ez a tengerentúli kapcsolat […] az ellenzéki folklór szerint ez korábban Karácsony Gergely alatt volt. […] De mivel az a projekt különböző okok miatt összecsuklott […], ez a háttér megtalálta az útját Márki-Zay Péterhez.”
Végezetül érdemes megjegyezni, hogy az Action for Demokracy vezetője, Korányi Dávid is Karácsony Gergely embere.
Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS