Egy oroszbarát kibertámadás miatt elérhetetlen volt hétfőn a francia nemzetgyűlés internetes oldala. A szolgáltatás délután helyreállt.
A támadást a NoName057 elnevezésű, oroszbarát hackercsoport vállalta magára a Telegram üzenetküldő applikáción, válaszul az Ukrajnának Franciaország által nyújtott támogatásra – közölte az AFP francia hírügynökséggel Ivan Fontarensky, a francia Thales űrkutatási és hadiipari óriáscég kibervédelmi technikai vezetője.
Az oldal jelenleg karbantartás alatt áll
– ez volt olvasható néhány órán át a francia parlament alsóházának portálján, amelyet terheléses támadás ért oroszbarát hackerek részéről. A támadás ugyanakkor csak magát az internetes oldalt blokkolta, a szervereket nem érintette. A Telegramon a hackerek az Ukrajnának nyújtott francia támogatással indokolták a támadást, de a nyugdíjreformnak a parlamenti szavazás nélküli elfogadására utaló üzenet is megjelent indoklásként.
Úgy döntöttünk, hogy megismételjük korábbi utazásunkat Franciaországba, ahol nem csitulnak a tiltakozások (Emmanuel) Macron (államfő) ellen, aki úgy döntött, hogy nem törődik a franciákkal, hanem inkább továbbra is az ukrán neonácikat szolgálja
-idézte az AFP a hackercsoportot a Telegramról. A NoName a parlamenti felsőház, a szenátus ellen is vállalt egy kibertámadást, de annak nem voltak hétfőn látható jelei.
A NoName mintegy nyolcvan oroszbarát hackerkollektívát magába tömörítő nyugat-európai csoport
– mondta az AFP-nek Nicolas Quintin, a Thales kibertámadásokat elemző csapatának szakértője. A NoName csoport 2022 márciusában alakult, oroszul és angolul kommunikál, s elsősorban terheléses támadásokat hajt végre.
Franciaországban rendszeresek a hasonló jellegű kibertámadások. Múlt héten a párizsi repülőterek internetes oldalait, valamint a titkosszolgálatok belbiztonsági szolgálatának portálját érte terheléses támadás, s mindkettőt egy másik oroszbarát hackercsoport vállalta magára – jelezte a Thales. Az Ukrajna ellen indított orosz invázió tavalyi kezdete óta számos hasonló csoport jött létre. Ellentétben a hagyományos hackercsoportokkal, ezek nem kérnek váltságdíjat a lebénított informatikai rendszerek feloldásáért. A terheléses támadások nem költségesek, s általában csak rövid időre blokkolják a portálokat, de a termeléssel és eladással foglalkozó vállalatok működését komolyan veszélyeztethetik.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS