Elrendelte a vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított nyíregyházi cégvezető bűnügyi felügyeletét a Nyíregyházi Járásbíróság csütörtökön. A bíróság szerint önmagában a bűncselekmény tárgyi súlyából ilyen következtetés nem vonható le, a több éve folyamatban lévő eljárásban a gyanúsított mindig elérhető volt a nyomozó hatóság számára. Ugyanakkor a bíróság azt is megállapította, hogy a gyanúsított az üzleti életben kiemelkedő szerepet tölt be és fennáll a veszélye annak, hogy pozícióját felhasználva az eljárásban részt vevő személyeket megpróbálná befolyásolni és ezzel megnehezítené a bizonyítást. A bíróság szerint ennek megakadályozására – az ügyészségi indítványban szereplő letartóztatással szemben – elegendő enyhébb kényszerintézkedés, bűnügyi felügyelet elrendelése. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, gazdasági bűncselekmény gyanújával őrizetbe vették Bige Lászlót, az ország egyik leggazdagabb emberét. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint nyolcszázmillió forintos vesztegetéssel gyanúsítják a nyíregyházi vállalkozót.
Elrendelte a vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított nyíregyházi cégvezető bűnügyi felügyeletét a Nyíregyházi Járásbíróság csütörtökön. A bíróság szerint önmagában a bűncselekmény tárgyi súlyából ilyen következtetés nem vonható le, a több éve folyamatban lévő eljárásban a gyanúsított mindig elérhető volt a nyomozó hatóság számára. Ugyanakkor a bíróság azt is megállapította, hogy a gyanúsított az üzleti életben kiemelkedő szerepet tölt be és fennáll a veszélye annak, hogy pozícióját felhasználva az eljárásban részt vevő személyeket megpróbálná befolyásolni és ezzel megnehezítené a bizonyítást. A bíróság szerint ennek megakadályozására – az ügyészségi indítványban szereplő letartóztatással szemben – elegendő enyhébb kényszerintézkedés, bűnügyi felügyelet elrendelése.
Közleményében az ügyészség nem nevezte meg Bige Lászlót, akin kedd reggel egy csapat nyomozó ütött rajta az otthonában. Házkutatást tartottak, bizonyítékokat foglaltak le, majd el is vitték őt. Csak egy nyíregyházi vállalkozót említenek, aki több, mint 800 millió forint vesztegetési pénzt fogadott el úgy, hogy eközben közel 2 milliárd forinttal károsította meg saját cégét – írja a Blikk. Mint írják, a megalapozott gyanú szerint a férfi egyik cége 2018 előtt éveken át, nagy mennyiségben állított elő mezőgazdaságban felhasználható terméket, amelynek egy részét utasítására valótlanul selejtesnek minősítették, és csökkentett áron adták el a kereskedőknek. Az egyik ilyen kereskedő cég szintén az ő érdekeltségébe tartozott. A kereskedők ezt követően piaci vagy ahhoz közeli áron értékesítették a terméket a végfelhasználóknak. Az egyik kereskedő cég vezetőjével megállapodott abban, hogy valótlanul selejtesnek minősített terméket fog neki eladni, aki azt tovább értékesíti a végfelhasználóknak, azonban az így keletkezett vételár egy bizonyos részét készpénzben visszaadja neki. Összesen több, mint 800 millió forint vesztegetési pénzt vett át így a férfi üzletfelétől az évek alatt.
Az ügyészség azért indítványozta a gyanúsított letartóztatását, mert a bűncselekmény büntetési tétele öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés, és a kiemelkedő tárgyi súlyra tekintettel tartani lehet attól, hogy a külföldi kapcsolatokkal rendelkező gyanúsított szabadlábon megszökne, elrejtőzne a hatóságok elől. Fennáll annak is a veszélye, hogy szabadlábon a gyanúsított befolyásolná a vele munkakapcsolatban álló személyeket vallomásuk megtételében – írják, hozzátéve, hogy a vállalkozó ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádirata alapján már hasonló vesztegetés elfogadásának bűntette miatt a Nyíregyházi Törvényszéken tárgyalási szakban büntetőeljárás folyik. A hazai műtrágyakirályként is emlegetett vállalkozó lassan egy évtizede hadakozik a hatóságokkal, korábban több eljárás indult ellene.
Bige László rendkívül kalandos életpályát és gazdasági karriert futott be. A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány 2020-as listáján 112 milliárdos vagyonával a 10. helyre került. Pár éve azonban még csaknem kétszer ekkora vagyon felett rendelkezett. Ez pedig mutatja, hogy nem működött minden hibátlanul vállalkozásainál. Az üzletember 26 évesen települt át Nagyváradról Magyarországra, egy kamionnal érkezett a nyolcvanas években. Kolozsvárott szerzett gyógyszerészi diplomát, fiatalkori éveiben zöldségtermeléssel foglalkozott, majd Hollandiából kilós ruhákat hozatott be és értékesített idehaza. 30 évesen még kajakedzőként dolgozott Szabolcsban. Húsz év alatt egész cégbirodalmat épített ki idehaza, de Romániában is vannak érdekeltségei. Vegyipari termékeket importált, végül létrehozta a Bige Holdingot. A pétfürdői Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa.
Forrás: Blikk; Fotó: MTI/Balázs Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS