Kétszer is visszament áldozatához, de egyszer sem tudott szexuálisan kielégülni Gy. Attila (33), aki egy hónappal ezelőtt halálra szurkált egy prostituáltat Kőbányán – írja a Blikk.
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben ápolt férfi azt képzelte, a lány direkt nem akar neki örömet okozni, haragszik rá, ezért bekattant és tizenhétszer szúrta meg a védtelen teremtést L. Brigittát (†17).
Gy. Attila apjától kölcsönkapott Chevrolet Aveóval ment portyázni március 3-án Budapestre. Rögtön kiszúrta magának a csinos lányt, akinek először háromezret fizetet az orális szexért, de nem elégült ki. Visszavitte a lányt a ferencvárosi Üllői út és Telepy utca sarkára, majd céltalanul órákig kocsikázott a városban. Végül ismét visszament Brigittához, aki ennyi idő múlva még mindig a törzshelyén állt. Másodszor már húszezer forintot fizetett neki egy órára. Elvitte a lányt a Zágrábi utcai trafóházhoz, ahol a szex közben ismét kudarc érte: megint csak nem tudott kielégülni. Ekkor Attila azt érezte, a lány haragszik rá, az ő hibája, hogy nem éli át a gyönyört, ezért elborult aggyal halálra szurkálta a kocsiban a sikítva védekező lányt.
A rendőrök a Chevrolet alapján jutottak el a gyarmati fiatalemberhez. Szinte az összes ilyen autót ellenőrizték, így terelődött Gy. Attilára a gyanú. A rendőrök a lány barátját, egyben futtatóját, V. Zsoltot (19) is eljárás alá vonták gyermekprostitúcióval és kerítéssel gyanúsítják.
Korábbi cikkünk az esetről.
Forrás: Blikk
fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS