A május elsejei összetűzések után szombaton a mozgalom novemberi indulása óta a legkevesebben vettek részt a jobb életkörülményekért tüntető sárgamellényesek franciaországi megmozdulásain. A belügyminisztérium adatai szerint országszerte kevesebb, mint tizenkilencezren demonstráltak; Párizsban a számuk az ezerötszázat sem érte el.
A tüntetők közlése szerint az Emmanuel Macron elnök adó- és szociális politikája ellen tiltakozók csaknem ötvenezren voltak országszerte. A huszonötödik alkalommal megszervezett tiltakozás megmozdulásai általában nyugodtak voltak. A nyugat-franciaországi La Roche-sur-Yonban ugyanakkor öt ember sérült meg a rendvédelmi szervekkel való összetűzésben. A délnyugat-franciaországi Toulouse-ban a rendőrség könnygránátot vetett be a tömeg oszlatására, egy embert előállítottak. Párizsban a rendőrkapitányság tíz ember őrizetbe vételéről számolt be, többségükben megelőző ellenőrzéseken állították őket elő. A tüntetők létszáma hetek óta csökken: a múlt héten a hatóságok alig több, mint huszonháromezer tüntetőről számoltak be, míg a tiltakozások első napján, november 17-én csaknem háromszázezer ember vonult az utcákra. A Libération nevű baloldali napilap internetes változatának fórumrovatában Juliette Binoche és Emmanuelle Béart színésznő, Édouard Louis és Annie Ernaux író, és a kulturális élet ezernégyszáz másik szereplője biztosította szombaton támogatásáról a mozgalmat.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon
Facebook
Twitter
YouTube
RSS