Kigyulladt egy kétezer négyzetméter alapterületű, főként raktározásra használt üzemcsarnok tetőszerkezete szerda délután Sopronban. A tűz miatt az egyszintes építmény teteje beomlott, jelenleg az egész csarnok ég – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
Schreindler Ágnes elmondta, hogy az Ágfalvi úton lévő csarnokban feltehetően autóiparhoz és gyógyszeriparhoz használt anyagokat tárolnak. A tűzben senki sem sérült meg. Tájékoztatása szerint a tűz oltásához három megye hét településének tűzoltóit riasztották: Győr-Moson-Sopron megyéből a soproni, a csornai, a lébényi és a győri egységeket, Vas megyéből sárvári és szombathelyi tűzoltókat, Veszprém megyéből pedig a pápai tűzoltókat. A katasztrófavédelmi mobillaborral vizsgálják, hogy a tűz miatt került-e káros anyag a levegőbe. A nagy füst miatt azonban a közeli lakóparkban élőket, negyven ház mintegy száz lakóját arra kérték, hogy ne hagyják el az otthonukat és ne szellőztessenek a munkálatok végéig. Az oltás idejére az Ágfalvi út érintett szakaszát lezárták.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Nyikos Péter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS