Kijárási korlátozás elrendelésére kizárólag a kormány jogosult, a veszélyhelyzetben érvényes szabályozás nem nyújt jogi alapot arra, hogy a polgármesterek a településükön a lakosság szabad mozgására vonatkozóan kijárási korlátozást, tilalmat rendeljenek el – erre hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Miniszterelnökség. A közleményben megerősítik: a magyar kormány mindent megtesz a koronavírus-járvány terjedésének lassítása, a magyar emberek egészségének megvédése érdekében, ehhez az Operatív törzs javaslatai alapján kellő időben meghozta és ezután is meghozza a szükséges intézkedéseket.
A Miniszterelnökség felhívta a figyelmet arra, hogy a katasztrófavédelmi törvény rendelkezései szerint veszélyhelyzetben, a katasztrófa elhárításához szükséges mértékben és területen a kormány vezethet be rendkívüli intézkedéseket. Leszögezték: a hatályos jogszabályok szerint, a kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben a lakosság közterületi tartózkodására vonatkozó korlátozás, illetve tilalom elrendelésére is egyértelműen a kormány jogosult. Mint írták, a jogszabály szerint veszélyhelyzetben a polgármester gyakorolja a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét, amit egyértelműen meghatároz a helyi önkormányzatokról szóló törvény, ez azonban nem nyújt jogi alapot arra, hogy a polgármester a települést érintően a lakosság szabad mozgására vonatkozóan kijárási korlátozást, tilalmat rendeljen el.
A polgármester veszélyhelyzetben meghozott döntéseinek is minden esetben jogszerűnek kell lennie, az önkormányzati törvényben meghatározott jogokat jóhiszeműen, a kölcsönös együttműködés elvét figyelembevéve, a társadalmi rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolnia – hangsúlyozta a Miniszterelnökség. A közleményben arra is kitértek: a kormányhivatalok törvényességi felügyeleti eljárása a veszélyhelyzetben meghozott polgármesteri döntésekre is kiterjed, és amennyiben a kormányhivatal jogsértést tapasztal, törvényességi felügyeleti jogkörében haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket. Az utóbbi napokban néhány településen – sajtóinformációk szerint, a hajdú-bihari Polgáron és a Pest megyei Sződligeten – korlátozták részlegesen az emberek szabad mozgását.
Forrás: MTI. Fotó: MTI/Sóki Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS