Összesen 96 orosz állampolgárnak kell elhagynia az Egyesült Államokat az orosz diplomaták kiutasítására vonatkozó amerikai intézkedések értelmében – közölte pénteken Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Zaharova rámutatott, hogy Washington 35 orosz diplomatát utasított ki csütörtökön az Egyesült Államokból, de családtagjaikkal együtt összesen 96 embernek, köztük iskolás korú gyerekeknek kell mihamarabb távozniuk az országból.
A nemkívánatos személyek listájára került oroszok között olyan diplomaták is vannak, akik csak két hónapja érkeztek az Egyesült Államokba – tette hozzá a szóvivő.
Az orosz elnöki hivatal eközben tudatta: külön repülőgépet küld Moszkva a diplomaták hazaszállítására.
Washington csütörtökön szankciókat vezetett be orosz személyekkel és intézményekkel szemben az állítólagos orosz hackertámadások miatt. A diplomaták kiutasítását azzal indokolta, hogy diplomata státusukkal ellentétes – állítólag hírszerzési – tevékenységet folytattak amerikai területen.
Az amerikai belbiztonsági minisztérium kiberbűnözéssel foglalkozó részlegének és a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) közös csütörtöki jelentése hivatott igazolni az Oroszország ellen elrendelt büntetőintézkedéseket és alátámasztani Washington állításait, miszerint az orosz hírszerzés áll az amerikai választásokkal kapcsolatos hackertámadások mögött – írja a Spiegel Online német hírportál.
A 13 oldalas angol nyelvű dokumentum pdf formátumban letölthető: http://www.spiegel.de/media/media-40412.pdf
Az amerikai dokumentum szerint “Oroszország civil és katonai hírszerzése” próbálta feltörni az amerikai választásokkal kapcsolatban álló számítógépeket és hálózatokat. Az FBI a nagyszabású hackertámadásnak a Grizzly Steppe nevet adta, ami utalás az akcióban résztvevő, napjaink két leghírhedtebb hackercsoportjára, amelyek Fancy Bear és Cozy Bear néven ismertek.
A jelentés ugyanakkor nem szolgáltat kézzelfogható bizonyítékot arra, hogy a hackertámadásokat az orosz katonai hírszerzés (GRU), a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), vagy a Kreml rendelte volna el. A dokumentum e helyett bűnjeleket, és hackercsoportokat sorol fel, amelyeket egy Oroszország által vezettet kiberhadsereg részének tekint – írja a német hírportál. Az irat hangsúlyozza, hogy a hackertámadások folytatódnak, a legfrissebbet az amerikai választásokat követő napokban indították.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS