A kínai Sinopharm oltóanyagát kapta meg Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök kedden a kelet-szerbia Majdanpekhez tartozó Rudna Glava faluban.
Aleksandar Vucic többször is bejelentette már, hogy beoltják, de valamiért mindig elhalasztotta a vakcinációt. Kedden azt mondta, a kínai oltóanyag második adagját egy dél-szerbiai kisvárosban szándékozik felvenni.
Az államfő beoltását a közösségi médiában élőben is lehetett követni, Aleksandar Vucic ezzel is az oltakozást igyekszik népszerűsíteni a hétmilliós országban, ahol eddig több mint 2,5 millióan kapták meg valamely vakcina legalább első adagját, és már meghaladja az egymilliót azok száma, akik mindkét adagot megkapták.
Korábban számos kormánytag számolt be arról, hogy mely oltóanyagot vette fel. Ana Brnabic miniszterelnök például az országban elsőként kapta meg a Pfizer/BioNTech vakcináját még a tavalyi év decemberében, míg Ivica Dacic házelnököt és Aleksandar Vulin belügyminisztert az orosz Szputnyik V vakcinával, Gordana Comicot, az emberi és kisebbségi jogokért felelős szerb minisztert pedig az AstraZeneca védőoltásával oltották be.
Forrás: MTI, Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS