Folyamatban van annak a rendőrnőnek a szolgálati jogviszonyának megszüntetése, aki még márciusban balesetet okozot az M7-es autópályán, majd bár észlelte a történteket nem állt meg, hanem folytatta útját Nagykanizsa felé – tájékoztatta portálunkat a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A szolgálaton kívüli rendőrt végül egy a sértettek autója mögött közlekedő vezető állította meg. A cserbenhagyásért mindössze 135 ezer forintos pénzbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki a vádlottal szemben a bíróság.
Mint azt az ügyészség hétfőn közölte, a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a rendőrnőt, aki az M7 autópálya Somogy megyei szakaszán nem állt meg az általa okozott baleset helyszínén. A szolgálaton kívül lévő vádlott 2017 márciusában Balatonszabadinál hajtott fel az M7 autópálya gyorsító sávjára, majd onnan a külső sáv helyett a belső sávba sorolt be. A vádlott a manőver során azonban nem észlelte a belső sávban szabályosan közlekedő gépkocsit, amelyben egy négy fős budapesti család utazott, eléjük vágott. A gépkocsit vezető családfő a baleset elkerülése érdekében a belső sávot szegélyező szalagkorlát felé kormányozta az autót, azonban az megcsúszott és nekiütközött a szalagkorlátnak, amelyen 57 méter hosszan sodródott. A vádlott ugyan észlelte az általa okozott balesetet, ennek ellenére nem állt meg, hanem folytatta az útját Nagykanizsa irányába. A sértettek gépkocsija mögött közlekedő autós azonban látta a balesetet, a vádlott után hajtott és sikerült megállítania, majd visszatértek a helyszínre. A balesetben senki nem sérült meg, a gépkocsi azonban totálkárosra törött és a szalagkorlát is megrongálódott – áll az ügyészségi közleményben. A Siófoki Járásbíróság cserbenhagyás vétsége miatt 135 ezer forint pénzbüntetést, valamint közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki a vádlottal szemben. Az ügyész a büntetés súlyosítása végett fellebbezett. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint folyamatban van a rendőrnő szolgálati jogviszonyának megszüntetése.
Fotó (Illusztráció): BM OKF médiaszerver
Facebook
Twitter
YouTube
RSS