Kiskorú veszélyeztetése miatt eljárást indított a rendőrség a nyírmeggyesi tanító ellen, aki azzal büntette a gyerekeket, ha szerinte rosszak voltak, hogy le kellett vetkőzniük a társaik előtt. Az ügyről az ATV Híradója számolt be csütörtökön. Pénteken reggel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy elindították a nyomozást kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Csütörtökön az ATV Híradójában hangzott el, hogy kétségbeesett szülők fordultak a csatornához, azt állítva, hogy a nyírmeggyesi általános iskola egyik tanítója rendre azzal bünteti a szerinte rosszul viselkedő gyermekeket, hogy alsóneműre kell vetkőzzenek a többiek előtt. Olyan gyermek is van, akit emiatt már ki is vettek az intézményből.
Egy alkalommal például azért kellett bugyira, illetve alsónadrágra vetkőzzenek a “renitensek”, mert futkároztak az aulában.
A felháborodott szülők a nyáron tudták meg, hogy mi történt az iskolában. Egymás között beszélgettek és ezt a gyerekek közül többen is hallották. Ekkor merték elmesélni, hogy mi történt velük. Az egyik kislány anyukája azt mondta, hogy csak a bugyi maradhatott a gyerekén.
Még a kis topot is le kellett venni magáról és a kis kezével takarta a mellkasát, hogy ne szégyenüljön meg még jobban az osztály előtt
-mesélte egy anyuka a csatornának.
Kiderült, hogy már a nyáron jelzéssel éltek az igazgató felé, a pedagógust ennek ellenére nem távolították el.
A police.hu-n olvasható rendőrségi közlemény szerint a mátészalkai tankerülethez tartozó oktatási intézményben tanítói munkakört betöltő köznevelési foglalkoztatott a megalapozott gyanú szerint magatartásával a kiskorúak érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette. A pedagógus bűncselekményt megvalósító fegyelmezési módszert alkalmazott az osztályában tanuló gyerekekkel szemben.
A nyomozó hatóság a 44 éves nőt kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanújával kihallgatta, ami ellen panasszal élt. Az eljárás alatt a gyanúsított szabadlábon védekezhet
-olvasható a közleményben.
Forrás: ATV, Vezető kép: Illusztráció
AnonimAndras
2024-09-21 at 21:34
Ez az amikor a bolhabol elefántot csinálnak. Nem hiszem azt, ha az érintett szülők összefognak és bemennek az igazgatóhoz, tisztázni az eseményeket, hogy ne lehetett volna megoldást találni. De a szülők vért akartak látni, de legalább is rúgják ki az állásából a tanítót. Főleg azután, hogy az “ATV”-nel kerestek támogatást. Tudjuk, hogy az “ATV” egy mindenkitől független, független, független még önmagától is. Egy hangszórón, egy képernyőn fújja a katekizmust és az ateizmusnak, már csak a hitelesség kedvéért. De tudjuk a NER itt a probléma és az oktatási rendszere, valahogy 14 év után sem tudja bevenni a kis begyük.
El is felejtettem mondani holnap torna óra lesz, kisgatyara és bugyira vetkőznek a gyerekek. No trikó az lesz rajtuk, már akinek van. Holnapután orvosi vizsgálatuk lesz, gatyába, bugyiba trikó nélkül.
Sanyáta
2024-09-21 at 00:28
Gyors vizsválat…ezt nem hiszem el itt mindenki zakkant….44 éves nő…pedagógus??? Ez hol végzett a Teleki téren, ott volt ilyen… De a szemébe néznék…normális vagy anyám kérdezhetnénk?
Attila
2024-09-20 at 15:43
… és nem volt egy szülő aki a nyakába ugrott volna ennek a vetkőztetőnek? úgy kérdés nélkül?
elmult30ev
2024-09-20 at 11:41
Felkészül Bonyhád, ja az nem, mert felmondott, és már máshol tanít, ott meg amúgy is csak szexchat volt egy 13 éves meg tanár között…
https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/felfuggesztetek-allasabol-a-bonyhadi-pedagogust-aki-atlepte-a-tanari-szerephatart-egy-diakja-eseteben-268573
Sanyi
2024-09-20 at 11:38
Ebből az esetből is látszik, hogy minden nő ön és közveszélyes, mentálisan sérült, képtelenek uralkodni az érzelmi kitöréseiken.
Javasolnám az illetékeseknek, hogy be kéne gyűjteni őket, bezárni ketrecekbe és a városoktól jó messze, mezőgazdasági területeken tárolni, amíg a tudósok kigondolják, hogy hogyan lehetne hasznosítani őket.
Bandi
2024-09-20 at 10:22
Anno, ha kaptam egy igazgatóit, akkor az apám először felképelt és csak utána kérdezett. Ez nem családon belüli erőszak volt, hanem nevelő célzatú pofon.
Fülig Jemes
2024-09-20 at 09:19
Egyszerű a képlet. Megint egy szarházi pedofillal van dolgunk. Egy mondvacsinált hivatkozással hozzáférhetett ahhoz a látványhoz, amelyre a beteg, rothadt lelke a nap minden pillanatában vágyik. Nem vagyok benne biztos, hogy nem készített felvételeket, és azt akár még az igazgatóval is megoszthatta, aki szintén egy ilyen emberiség selejtje.
matrix
2024-09-20 at 09:17
Ez a mocskos soros buzi libernyák Pride pedobuzi genetikai gender gén selejt hulladék !
“Pride” Soros-buzi = Pedofil !
Nincs “gender” ez csal a mocskos libernyák-buzernyák “neonáci parasztvakító agresszoiv fake propaganda agyhalál !
Az emberi társadalomban mindig volt van “meleg-buzi és leszbikus” –
Minden “más” patkány fake propaganda aberralt perverz pszichopata mentális genetikai betegség !
Locksmith
2024-09-20 at 08:55
Régen a tanító egy köztiszteletben álló ember volt. Amit mondott, vagy tett az etalonnak számított. A tanítás mellett az életre is nevelte a nebulókat. A tanári szakma egy hivatás volt. Ma már az megy tanárnak, akit máshova nem vettek fel, de nem akar kétkezi munkát végezni. A tanító ma már csak egy szakma, mint a többi.
Nem lett volna szabad idáig eljutni. A tanítók már jó ideje nem nevelhetik meg a renitens gyerekeket(mert megreformálták az oktatást), pedig legtöbbjük neveletlenül érkezik meg az első osztályba. Így azok szabadon garázdálkodhatnak (akár órán is) a többiek, és a tanítás rovására. A tanár tehetetlen ellenük, mert semmi eszköze nem maradt a nevelésre. Az elhivatottságot folyamatosan kiölték belőlük, még abból is aki nem azért ment tanítani, mert máshová nem vették fel. Így lassan a megbecsültségük is elkopott. Régen, ha egy tanár arra kellett, hogy fajuljon, hogy megpofoz egy diákot, otthon a szüleitől megkapta a párját a nebuló. És ember lett belőlük faragva. De mi lesz a mai nevelhetetlen kölkökből? A mostani gyerekek egymás között, de néha már idegen környezetben is olyan trágárul beszélnek, hogy egy hajdani kocsis is elszégyellné magát miatta. A bazmeg és társai már nem kötőszók manapság egy-egy zsenge hajadonnál, hanem minden második kifejezésként váltogatva használják, kombinálva a legcifrább káromkodás mellé. Buszra várás közben egy-egy csapat fiatalt hallgatni kényszerülve az ember már a szemét is lesütve próbál ott sem lenni, mert az ott elhangzottak már a 18 karikás besorolást is kenterbe verik.
Lehet, hogy át kellene értékelni a 18 karikás besorolást is ezeknél. Helyesen: 18 éven felülieknek nem ajánlott a tartalom.
UFF
Vízöntő
2024-09-20 at 08:32
A nyomorult nőt az igazgatóval együtt azonnal rúgják ki, a bíróság tiltsa el őket minden gyerekekkel kapcsolatos foglalkozástól!