Ausztrál klímaaktivisták szerdán graffitit rajzoltak Andy Warhol Campbell-leveskonzerv sorozatának védőüvegére, és hozzáragasztották magukat. A tíz nyomatból álló mű nem sérült meg az akcióban – közölte a canberrai Ausztrál Nemzeti Galéria.
A fosszilis üzemanyagok használatának állami támogatása ellen küzdő Stop Fossil Fuel Subsidies Australia nevű csoport által végrehajtott akció számos hasonló, a világ különböző részein elkövetett vandál múzeumi akciót követ. A múzeum tájékoztatása szerint az aktivisták célpontja Andy Warhol 1968-ban készült Campbell’s Soup I című alkotása volt. A klímaaktivista csoport szerint tagjai a kapitalizmus veszélyeire akarták felhívni a figyelmet azzal, hogy a fogyasztói társadalmat jelképező alkotáshoz ragasztották magukat.
Míg ausztrálok éheznek, addig a kormány percenként 22 ezer dollárt költ a fosszilis üzemanyagok támogatására
– írta a csoport a Twitteren. Az akció gyorsan véget ért; a két tiltakozót még azelőtt kikísérték az épületből, hogy a ragasztónak ideje lett volna megkötni. Itt lehet megnézni a nagy akciót:
The writing is on the wall! Or the glass at least. #StopFossilFuelSubsidies now! Get the “Picture?!#Warhol exhibition at the Australian National Gallery @NatGalleryAus Canberra#A22Network #ClimateCrisis #ArtProtest #StopFFSubsidies #AusPol2022 @GeorgeMonbiot @firstdogonmoon pic.twitter.com/yl99h0DoYo
— Stop Fossil Fuel Subsidies (@stopffsubsidies) November 9, 2022
Klímaaktivisták a közelmúltban Madridban Goya festményeire ragasztották kezüket, Londonban Van Gogh egyik művére levest öntöttek, és a Berlin melletti Potsdamban Claude Monet egyik remekművére krumplipürét kentek.
Forrás: MTI; Fotó: Twitter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS