Négy méter magas fallal vesznek körbe egy menekültszállást Németországban. München Neuperlach nevű városrészében már két éve tervezik a 160 bevándorlónak otthont adó épületet – írja a Der Spiegelre hivatkozva a Magyar Idők. Helyiek egy csoportja bíróságon támadta meg az építési engedélyt, majd egy peren kívüli megállapodás döntött a kőfal felhúzása mellett. A Der Spiegel értesülései szerint a környéken élők azzal érveltek, hogy a fiatal bevándorlók beköltözése miatt csökken a telkük értéke, ráadásul állandó zajforrásnak lesznek kitéve.
Sokak szerint a lárma csak egy a bíróságon használható kifogások közül, és valójában arról van szó, hogy a müncheniek nem akarnak menekülteket. Bajorország esetében ez nem lenne meglepő, hiszen Németország legnagyobb területű tartománya hosszú hónapokig hatalmas migrációs nyomásnak volt kitéve, és nyíltan szembeszegült Angela Merkel nyitott határok politikájával. A müncheni Lajos Miksa Egyetem egy október végi kutatása szerint öt bajorból négy negatív érzéseket táplál a muszlimok iránt, a megkérdezettek 34 százaléka pedig „kicsit rossz érzéssel” tekint az iszlám követőire. Persze akadnak olyanok, akik továbbra is a menedékkérőket üdvözlő Refugees Welcome mozgalom zászlóshajójaként tekintenek Bajorországra.
Őrizetben az Iszlám Állam első számú embere Németországban
„Donald Trump a mexikói határon akar falat emelni, mi pedig München Neuperlach kerületében építjük meg a sajátunkat” – idéz egy gúnyolódó helyi párt az osztrák News.com hírportál. Németországban kedden őrizetbe vettek öt, feltételezhetően az Iszlám Állam terrorszervezettel kapcsolatban álló személyt. A letartóztatottak között van az iraki Ahmad Abdulaziz Abdullah, azaz Abu Walaa, aki a német hatóságok szerint a helyi iszlamista körök legfontosabb figurája. Az „arc nélküli prédikátorként” is ismert férfi egy Szíriát megjárt dzsihadista vallomása alapján az Iszlám Állam első számú embere Németországban. A becenevét onnan kapta, hogy számos internetes toborzóvideóban a kamerának hátat fordítva szerepel. Sajtóinformációk szerint kedden a párizsi és brüsszeli terrortámadások újabb lehetséges kitervelőjét is azonosították. A marokkói származású belga Oussama Atar a gyanú szerint Szíriából mozgathatta a szálakat – közölték a nyomozáshoz közel álló források.
Török politikai üldözötteken segítene a német állam
Németország menedéket nyújthat a törökországi politikai üldözötteknek – jelentette ki egy kedden megjelent lapinterjúban Michael Roth. A német uniós ügyekért felelős külügyi államminiszter a Die Weltnek elmondta: országa egy politikai üldözöttek számára nyitott, kozmopolita állam. Ez az üldözött törökországi politikusokra, újságírókra és művészekre is vonatkozik. A törökországi belpolitikai fejleményekről szólva Roth kiemelte, hogy
„semmi köze az európai értékekről, a jogállamiságról, a demokráciáról és a sajtószabadságról alkotott felfogásunkhoz mindannak, ami Törökországban történik. Ezért válaszunk a török kormánynak kristálytiszta: ez így nem mehet tovább”.
A miniszter az Ankarának nyújtandó uniós vízumliberalizációról is beszélt. Mint fogalmazott, a vízumkötelezettség megszüntetéséhez teljesíteni kell a már jóval a menekültügyi megállapodás előtt rögzített feltételeket. A márciusban kötött alku kapcsán kiemelte: hatalmas félreértés alakulhatott ki, hiszen az EU nem adhat vízummentességet egyfajta ellenszolgáltatásként. Roth szerint Európa nem fordíthat hátat Ankarának, hiszen az még rosszabbá teheti a keleti állam helyzetét. A csatlakozási tárgyalásokat folytatni kell, mert megszakításuk csak azt eredményezné, hogy „magukra maradnának a nyugatias törökök” – tette hozzá. Törökországban a július 15-i katonai puccskísérletet követő tisztogatások során több mint 110 ezer közalkalmazottat menesztettek vagy függesztettek fel.
Forrás: magyaridok.hu
Fotó: Reuters
Facebook
Twitter
YouTube
RSS