Kokainnal kereskedett az a férfi, akit csütörtökön kaptak el a rendőrök Budapesten. A házkutatásnál a nagy mennyiségű drogon kívül fegyvert is találtak nála. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást K. Gyula 41 éves budapesti lakos ellen – olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság közleményében.
A nyomozók a férfit június 7-én délután a XV. kerületben fogták el, miután egy parkoló autó sofőrjének kokaint adott át. A rendőrök a terjesztő autóját átvizsgálták, ahol további kábítószert találtak. A férfi leányfalui tartózkodási helyén megtartott házkutatás alkalmával nagy mennyiségű drogot, a kábítószer porciózásához szükséges eszközöket, valamint egy maroklőfegyvert találtak és foglaltak le a KR NNI munkatársai. Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag kokain. A fegyver vizsgálatára szakértőt rendeltek ki a nyomozók. A rendőrök K. Gyulát előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság elrendelt. A férfi vásárlóját kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, a nyomozás során szabadlábon védekezik. A KR NNI munkatársai szakértők bevonásával folytatják a nyomozást.
Forrás: propeller.hu, Fotó:MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS