Az oszd meg és uralkodj elvét érvényesítené Brüsszel a V4-ek ellen – írja a Politico azokra az információkra hivatkozva, amelyek szerint az Európai Bizottság a Prága és Pozsony tudomására hozta, nem igazán érdekük, hogy Budapest és Varsó mellett sorakozzanak fel.
A MagyarIdők.hu a Politico információira hivatkozva arról ír, a kulisszák mögött az Európai Bizottság a visegrádi négyek leszerelésére a megosztás politikáját akarja érvényesíteni, ezzel elszigetelni Magyarországot és Lengyelországot. Mint hozzáteszik, ennek fényes bizonyítéka, hogy bennfentes brüsszeli információ szerint a bizottság Prága és Pozsony tudomására hozta, nem igazán érdekük, hogy Budapest és Varsó mellett sorakozzanak fel. A Politico szerint a Brüsszel a brexit miatt kiélesedő költségvetési vitát használná ki erre a célra. A Magyar Idők által megszólaltatott szakértő szerint ugyanakkor a korábbi megosztási kísérletek sem voltak eredményesek. Tóth Erik, a Nézőpont Intézet munkatársa hozzátette, a Macron–Merkel-tengely politikai egyetértésének hiányában az EB nem lesz képes pénzügyi eszközökkel megosztani az egyre nagyobb támogatottsággal bíró V4-álláspontot. Úgy fogalmazott,
Brüsszel korábban is megpróbálta már rábírni a migráció kezelésében velük egyet nem értő tagállamokat álláspontjuk megváltoztatására. Akkor a költségvetési források kiosztásának módját egy, az ő általuk meghatározott, hanyag módon összeállított jogállamiság-definícióval akarták szüneteltetni a számukra problémás tagországokban, Lengyelországban és Magyarországon. Ezúttal pedig nettó befizetői státussal fenyegetik a V4-országok egy részét annak érdekében, hogy a migrációs helyzet kezelésében kialakított álláspontjukat feladják – fogalmazott a Magyar Időknek a kutató.
A Politico arról is ír, az Európai Bizottság keménykedése vissza is üthet, különösen, ha a „populista elemek” sikerrel pozicionálják Brüsszel lépéséit úgy, hogy egy szélesebb stratégia keretében rá akarja kényszeríteni akaratát a közép-európai térségre. A portál szerint erre korábban volt is példa a migráció kapcsán, amelyben ennek köszönhetően azóta sincs kompromisszum.
Forrás: Politico/MagyarIdők.hu; fotó:
Facebook
Twitter
YouTube
RSS