Nehezen hiszem, hogy a mai napon lesz még ennél viccesebb belpolitikai hír: az MSZMP jogutód szervezetének, az MSZP-nek az elnöke közleményben tudatta, módszereit és lényegét tekintve a mai kormány ugyanúgy kormányozza az országot, mint a kommunisták 1956-ig…
Igen, jól értették. A Magyar Kommunista Párt, a Magyar Dolgozók Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutód szervezetének, az MSZP-nek az elnöke, Molnár Gyula szombati közleményében a kommunistákhoz hasonlította a jelenlegi nemzeti kormányt. Mindez természetesen a közelgő október 23-ai nemzeti ünnep kapcsán ugrott be neki – annak a forradalomnak az apropóján, amelyet az MSZP jogelődje, az MSZMP vezetői fojtottak vérbe szovjet tankok segítségével. A pofátlanságnak tényleg nincs határa! Íme, Molnár Gyula közleménye, jó szórakozást hozzá:
61 éve, október 23-án a magyar nép nemet mondott egy elnyomó, keleti diktatúrákat kiszolgáló hatalom zsarnokoskodására. Október 23-a olyan nemzeti emléknap, amelyre joggal lehet minden magyar büszke: megmutattuk, hogy összetartással néhány nap alatt eltakarítható minden hatalom, amelyről bárki azt hihette, hogy évtizedei vannak hátra. Ma, 2017-ben újra olyan emberek kormányozzák Magyarországot, akik a nemzet érdekeinek szolgálata helyett kizárólag saját személyes érdekeiket követik, átgázolva mindenkin, aki nem ért egyet velük. Az elnyomás eszközei finomodtak, de a lényeg és a módszer is ugyanaz: az ellenfelek megfélemlítése és zaklatása, félelemkeltés és bűnbakképzés a hét minden napján, hetedik éve. A Magyar Szocialista Párt szerint ahhoz, hogy az igazságtalansággal leszámoljunk, ismét együttműködésre van szükség. 61 éve sem azt nézte senki, honnan jöttek a forradalmár hősök, hanem a közös célt: szabadságot, jólétet, demokráciát. A feladat ma is az, hogy közösen és nagyon akarjuk a jobb és igazságosabb Magyarország felépítését. Október 22-én, Kaposváron Nagy Imre szülőházánál emlékezünk, és ahogy készen állunk az együttműködésre a demokratikus ellenzék bármely pártjával, ugyanúgy nyitottak vagyunk a közös október 23-ára is. Az elégedetlenség ma is óriási Magyarországon, ezért tudunk változtatni a sorsunkon. 1956 azt üzeni nekünk, hogy akár néhány nap alatt leváltható bármely kormány, amely visszaél hatalmával.
Forrás: OS. Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS