Megjósolható volt, hogy az idén újra felhalmozódó “kórházi adósságok” beavatkozást tesznek szükségessé a kormányzat részéről. A kirajzolódó változásokra egy szakértő úgy reagált: “a kormányzatnak nemcsak a kifizetetlen számláknak kellene utánanéznie, hanem annak is, hogy a kifizetett számlák minden esetben indokolt költésekhez kapcsolódnak-e.” A kormányhatározatban megfogalmazott feladatok alapján valószínűsíthető, hogy komoly módosítások lesznek a finanszírozásban és az ellátási struktúrában is.
A kormányhatározat feladatokat és határidőket szab meg Kásler Miklós tárcájának és más érintett minisztériumoknak, valamint intézkedik a 2019. évi adósságrendezés ügyében is.
A kormány kiemelt célnak tekinti az egészségügyi ágazat fejlesztését, valamint az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának növelését, és egyetért a finanszírozási rendszer és az ellátási struktúra olyan átalakításával, amely fenntartható működést eredményez, és megakadályozza az adósságok újratermelődését
– fogalmaz a dokumentum.
A valós költségekre épülő finanszírozási rendszer kiépítése a cél
Az EMMI-nek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ bevonásával egy átfogó, az egészségügyi szakmák összességére kiterjedő ráfordítási adatgyűjtést és díjtétel-felülvizsgálatot kell elvégeznie. Az emberi erőforrások minisztere 2020. június 30-ig kapott időt, hogy létrejöjjön egy, az ellátási eseményeken alapuló, valós szükségletekhez igazodó módszertan, hozzá a megfelelő teljesítményvolumen-keretek, “figyelembe véve a vezetői ösztönző szempontokat”. El kell készülni a járó- és fekvőbeteg-szakellátásban a minőségi indikátorok bevezetésére vonatkozó javaslatokkal, valamint ki kell dolgozni az eredményalapú finanszírozási technikákat, és az ellátási szinteken átívelő, integrált és betegközpontú, kötegelt típusú finanszírozási formák struktúráját. Az intézkedéssorozat keretében felülvizsgálják a krónikus ellátási rendszert is, és az EMMI-nek javaslatot kell tennie június 30-ig a rendszer szükségletalapú átalakítására.
2020. március 31-ig az állami fenntartásban működő egészségügyi szolgáltatók gazdálkodásának javítását elősegítő célzott intézményi adósságmenedzsment-programot kell kidolgozni, ami értelemszerűen 4 minisztériumot is érint (EMMI, PM, Honvédelmi Minisztérium, Innovációs és Technológiai Minisztérium). Szintén március 31-ig kell megtalálni a szolgáltatók felügyeletét és irányítását megalapozó kontrolling és monitoring rendszer létrehozásához szükséges erőforrásokat. Gondoskodnia kell továbbá június 30-ig az emberi erőforrások miniszterének, a felsőoktatásért felelős miniszternek és a honvédelmi miniszternek:
- a korszerű egészségügyi ellátási folyamatokat és ellátási formákat támogató jogszabályi környezet kialakításáról;
- a rugalmas kapacitástervezés feltételeinek megteremtéséről (az ellátási kapacitások adott térség lakosságszámához való illesztésével, a kormányzati egészségügyi stratégia, valamint a térségi demográfiai és morbiditási mutatók figyelembevételével);
- az intézmények betegellátási tevékenységének hatékonyságát és eredményességét mutató indikátorok kidolgozásáról;
- az optimális betegutak kialakításáról a területi ellátási kötelezettség megerősítésével és racionalizálva a járó- és a fekvőbeteg-szakellátások vonatkozásában.
Október 31-ig kell végrehajtani a traumatológiai, érsebészeti és a laboratóriumi ellátásban az ellátás strukturális átalakítását, szakmaspecifikus koncentrációját és a finanszírozás átalakítását.
Pénzügyi keretek és adósságrendezés
A kormány a struktúraváltás és adósságrendezés céljából 79,451 milliárd forint forrást biztosít az intézményi struktúraváltás elősegítésére, az ellátás racionalizálására és az intézmények által nyújtott teljesítmények elismerésére 36,6 milliárd forintot 2019-ben, az intézmények lejárt tartozásainak rendezésére 42,8 milliárd forintot 2020-ban.
Vagyis ezzel eldőlt, hogy idén a beszállítók nem az év végén jutnak hozzá a követeléseikhez. A kormány már korábban is jelezte, hogy összevontan akar az egyes beszállítókkal tárgyalni az összes kórház adósságáról. A jövő évi költségvetés megfelelő sorának módosítását, az adósságrendezést szolgáló összegével való megemelését február 15-ig kell elvégeznie a pénzügyminiszternek.
Forrás: portfolio.hu; Fotó: MTI/Vajda János
Facebook
Twitter
YouTube
RSS