A Hamász képviselői megérkeztek Kairóba, hogy további tárgyalásokat folytassanak egy esetleges gázai tűzszünetről – közölte a Hamász egyik tisztségviselője a Reuters-szel.
A mai tárgyalásnak más eredményei lesznek, mint az eddigieknek. Számos ponton sikerült megállapodásra jutnunk, néhány pedig még hátravan
– állította egy névtelen forrás. Egy meg nem nevezett palesztin tisztviselő szintén óvatos optimizmusának adott hangot, úgy vélekedve, hogy a dolgok ezúttal jobbnak tűnnek, de hogy lesz-e megállapodás, az Izrael ehhez szükséges viselkedésétől függ. A tárgyalásokat ezidáig hátráltatta a Hamász régóta fennálló követelése, miszerint Izrael kötelezze el magát a támadások leállítása mellett, ami ütközik Netanjáhúék azon szándékával, hogy bármilyen tűzszünetet követően azonnal folytassák a Hamász felszámolására irányuló műveleteket. A Hamász-küldöttség a szervezet katari központjából utazott Kairóba. Katar Egyiptommal közösen vesz részt a két fél közötti közvetítésben. Az Egyesült Államok a CIA-n keresztül szintén jelen van a tárgyalásokon; a hírszerzés igazgatója, William Burns pénteken érkezett az egyiptomi fővárosba.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS