Komoly programot hirdetett a függetlenként Szegedért harcba induló Nemesi Pál csütörtökön. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondta: őt nem lehet dróton rángatni, és kikormányozná a várost a politika mocsarából, visszaadná Szeged régi rangját. Együtt dolgoztam Botka Lászlóval, segítettem neki. Hittem benne, mert akkor még volt benne akarat. Mára viszont elfáradt, befásult, nincs már meg benne az erő, amely új lendületet adhatna Szegednek – mondta Nemesi, aki szerint a város szenvedi el a politikai konfliktusokat, pedig mehetne sokkal jobban is Szegednek.
Független jelöltként száll ringbe Szeged polgármesteri címéért Nemesi Pál, az országosan is elismert Ferroép építőipari vállalat tulajdonosa, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Ténylegesen megvalósuló harmadik hidat, ipari parkokat, országos szinten is domináns szegedi átlagfizetéseket és csökkentett parkolási díjakat tűzött ki zászlajára a gádorosi szegénylegényből önerőből lett szegedi csúcsvállalkozó, aki csütörtökön fiatalkora meghatározó helyszínén, a Hági Udvarban tartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját – írta a Szegedma.hu.
Nekem tényleg Szeged az első
– hangsúlyozta a lokálpatrióta, független jelölt, aki a fejébe vette: pár éven belül Szeged lesz a legerősebb megyeszékhely, a régió gazdasági központja. Az elsődleges cél kikormányozni a várost a politika mocsarából és visszaadni Szeged régi rangját.
A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként megpróbáltam együtt dolgozni Botka Lászlóval, segítettem neki. Hittem benne, mert akkor még volt benne akarat. Sajnos úgy látom, a közel két évtizednyi polgármesterség alatt elfáradt, belefásult, nincs már meg benne az erő, amely új lendületet adhatna Szegednek
– mondta Nemesi, aki szerint tizenhét év ment el terméketlen, politikai konfliktusokkal.
A város változásért kiált: legyen Szeged az első, ne csak hangulatában, szépségében, hanem az itt élő emberek életszínvonalában, fizetéseiben is
– hangsúlyozta a jelölt.
Magasabb fizetések, kedvezmények a helyieknek, családoknak, időseknek
Szakértői csapatával vadonatúj nemzetközi és hazai cégeket kívánnak Szegedre hozni, amelyeket ipari parkkal, versenyképes reptérrel és tárgyalóképes városvezetéssel csábítanának ide. A Költözz Szegedre programmal vajdasági és hazai munkavállalókat csábítanának a városba, a Maradj Szegeden programmal pedig ott tartanák az egyetemen frissen végzett, jól képzett munkaerőt. A szegedi fizetéseket és a szegediek életszínvonalát néhány éven belül a kecskeméti, győri és debreceni szint fölé emelné, emellett pedig számtalan intézkedéssel javítaná az itt lakók közérzetét: már az idén csökkentené az országos szinten is ijesztően magas parkolási díjakat, belvárosi parkolóházakat hozna létre, és végre megépítené azt, amit eddig csak ígérgettek: a harmadik szegedi hidat, amelyhez elmondása szerint szinte már minden készen áll.
Kedvezményes telek- és lakásvásárlási programmal akarok segíteni a szegedieknek, tömegközlekedési és parkolási kedvezménnyel a nagycsaládosoknak, továbbá gyógyszer-házhozszállítással és segélyhívó szolgáltatással, illetve átfogó nyugdíjas-programmal az időseknek, mert számomra fontosak az idősek is, hiszen nekik köszönhetünk mindent
– részletezte Nemesi Pál. Ahogy fogalmazott, a legnagyobb ajándék azonban az lesz az időseknek, hogy néhány éven belül, szakértői csapatával közösen eléri, hogy végre ne kelljen a gyermekeiknek, unokáiknak elköltözni a városból ahhoz, hogy versenyképes fizetésért dolgozhassanak; végre együttmaradhatnak a szegedi családok.
Senki nem tudja dróton rángatni
A csütörtöki sajtótájékoztatón Nemesi Pál kijelentette: ő Szeged független polgármester-jelöltje, akit senki nem tud és nem fog dróton rángatni. Hozzátette: kész bárkivel tárgyalni, akinek szintén Szeged az első, aki osztozik vele a szellemiségében. Mint mondta:
Dolgozni jöttem. Pártcivakodástól mentesen, szakértői irányítással, adjuk vissza Szeged régi rangját! Legyen Szeged az első!
– hangoztatta. Újságírói kérdésre válaszolva Nemesi kifejtette: bár Botka László házi újságja azért is támadja, mert jobboldali, polgári pártokkal is egyeztet, szerinte ennek eddig is így kellett volna lennie; akkor jobban ment volna Szegednek.
Én mindenkivel kész vagyok együttműködni, politikai oldalaktól függetlenül, aki hajlandó dolgozni és tenni a városért. Mert ez Szeged és a szegediek érdeke, a város így fejlődhet a leggyorsabban. Kár, hogy ez eddig nem így volt. Tárgyalok a Fidesszel, tárgyalok az MSZP-vel és más baloldali pártokkal, tárgyalok a városháza egyes szakértőivel, és másokkal is. Egy csapatot építek, aki kész Szegedért munkálkodni és nem pártpolitkai érdekeket és egyéni akaratot hajtanak végre
– részletezte Nemesi Pál. A pártok még nem jelentették be, hogy kiket akarnak indítani a polgármesteri tisztségért az őszi önkormányzati választáson, és eddig Botka László sem jelezte, hogy szeretne újra indulni.
Forrás, fotó: Szegedma.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS