Könnygázzal oszlatták fel csütörtökön La Pazban a bolíviai rendfenntartó erők a kormány ellen tüntető temetési menetet, amelynek tagjai a néhány nappal ezelőtti összecsapások során meghalt emberek koporsóit vitték, megpróbálva eljutni az elnöki palotáig. A lemondatott és jelenleg Mexikóban tartózkodó Evo Morales elnök hívei El Altóból indultak, és öt olyan személy koporsóját vitték a fővárosba, aki két nappal korábban a közelben található Senkata olajfinomító környékén vesztette életét a rendfenntartó erőkkel folytatott összecsapások során.
La Pazba érve a temetési menetet – amely lényegében a jelenlegi ideiglenes kormány elleni tüntetés volt – a rendőrség könnygáz bevetésével oszlatta fel. A tiltakozók “Igazságot!” kiáltásokkal próbáltak szembeszállni; át akarták törni a rendőrkordont, amely az elnöki palotától mindössze háromszáz méterre volt. Mindez egy nappal azt követően történt, hogy az átmeneti kormány szerdán közölte: nemzetközi panaszt nyújt be Moralesszel szemben emberiesség elleni bűncselekmények miatt. E vád szerint Mexikóból szervez úttorlaszokat, megakadályozva, hogy eljusson az élelmiszer számos bolíviai városba.
Morales közben Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyben “hamisítással” vádolja az átmeneti kormányt. Arra utalt, hogy szerdán Arturo Murillo belügyminiszter bemutatott a médiának egy videót. Azon egy férfi látható, aki telefonon beszél, és állítólag maga Morales hangja hallható a vonal másik végén. Utóbbi utasításokat ad arra, hogy hívei vegyék blokád alá a városokat, hogy ne juthasson be oda élelmiszer. Morales Twitter-bejegyzésében összevágott “montázsnak” nevezi a felvételt. A bolíviai kabinet csütörtökön hivatalos formában tiltakozott Mexikónál, amiért ez az ország megengedi Moralesnek, hogy “politikai menekültstátusával ellentétes”, összeesküvői tevékenységet folytasson a bolíviai átmeneti kormánnyal szemben.
Jeanine Áñez elnök ugyanakkor felhívást intézett a lakossághoz. Egyrészt mélységes sajnálatát fejezte ki az elmúlt napok összecsapásaiban történt halálesetek miatt, másrészt pedig a békés párbeszédet sürgette. Arra kérte a népet – elsősorban a tiltakozókhoz intézve szavait –, hogy együttes erővel próbálja az emberek egyenlőségét biztosító Bolíviát felépíteni. Kormányát utasította arra, hogy azonnal kezdje meg a párbeszédet, és ebbe a folyamatba vonja be a nemzetközi szervezeteket és a katolikus egyházat is.
Morales november 10-én kényszerült lemondani az elnöki posztról. A rendőrség és a hadsereg vezetője is távozásra szólította fel azt követően, hogy az Amerikai Államok Szervezete (OAS) súlyos szabálytalanságokra derített fényt az októberi elnökválasztáson, és az eredmény megsemmisítésére szólította fel La Pazt. Miután a parlament mindkét háza határozatképtelenné vált ahhoz, hogy kijelölje Morales ideiglenes utódát, a múlt héten Jeanine Áñez, a szenátus ellenzéki alelnöke az ország ideiglenes államfőjévé nyilvánította magát, és bejelentette, hogy a lehető leghamarabb új elnökválasztást akar. Csütörtökön új választások megtartásáról állapodott meg az Áñez által beiktatott bolíviai átmeneti kormány Morales pártjának parlamenti képviselőivel. Az október 20-i választásokat követően kialakult belpolitikai válság óta többször erőszakos összecsapások törtek ki tüntetők és a biztonsági erők között. A bolíviai ombudsman szerint legalább 30 ember vesztette életét, további 775 megsebesült. António Guterres ENSZ-főtitkár szerdán gyors, pártatlan és alapos vizsgálatot kért a bolíviai tüntetők halálának ügyében.
Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/AP/Natacha Pisarenko
Facebook
Twitter
YouTube
RSS