Két-három hetes újszülötteket is ápolnak koronavírus okozta megbetegedéssel a Heim Pál Gyermekkórházban − nyilatkozta Szabó László, a kórház belgyógyászatának osztályvezető orvosa.
Háromszor annyi gyereket látnak el a vírus harmadik hullámában, mint korábban. Több gyermek lélegeztetőgépre is került. A kórházban csecsemőkortól 18 éves éves korig foglalkoznak a betegek ellátásával. Az orvos elmondta: korábban is voltak már koronavírusos megbetegedések, de többségük egyéb betegség miatt szorult ellátásra. A jelenlegi helyzetben egyre nő azok száma, akik jellemzően koronavírusos tünetekkel kerülnek be a kórházakba. Mint mondta, sok esetben fordul elő, hogy a szülők vagy a család más tagjai elkapják a betegséget, majd átterjed a csecsemőkorú gyermekekre is. Szabó László elmondása szerint nem vizsgálják, hogy pontosan melyik variánssal fertőződnek meg a gyerekek, mert ez nem befolyásolja az ellátásukat, inkább csak következtetnek, melyik altípussal állhatnak szemben. Az orvosoknak eddig sikerült minden fiatalt meggyógyítani, de voltak nagyon súlyos megbetegedések is, amikor szükség volt arra, hogy az intenzív osztályon kezeljék a fertőzöttet – írja az Index a Blikk interjúja alapján.
Forrás: Index/Blikk; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS