Szlovénia mind szakmai, mind politikai értelemben megerősítette részvételi szándékát a Budapesten szeptember 25. és október 14. között megrendezendő Egy a természettel Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállításon – monda Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden az MTI-nek telefonon. A turizmus és a gazdaság újraindítása szempontjából a rendezvényszervezési és kiállításszervezési iparra is kiemelten kell figyelni. A turisztikai ipar, illetve az ehhez kapcsolódó szolgáltatások nehezen bírnának ki még egy olyan évet, mint amilyen a tavalyi volt – mondta el Kovács.
Az államtitkár Joze Podgrosek szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezési miniszterrel tárgyalt Ljubljanában. A találkozó célja az volt, hogy a háttérben zajló egyeztetések közepette legyen egy személyes találkozó is a szlovén kormány képviselőjével – mondta Kovács Zoltán.
A szomszédos ország erdészettel, vadászattal, élelmiszeriparral és élelmiszergazdasággal foglalkozó szervezetei vesznek részt a kiállításon, a megnyitón pedig ott lesz a szlovén szakminiszter is – hangsúlyozta. Hozzátette: az év második felében, júliustól Szlovénia veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, és a tervezett prioritásaik között fontos szerepet játszik a fenntarthatóság kérdése. A biodiverzitás, a fenntartható környezetgazdálkodás, az erdészet, illetve a vadgazdálkodás Szlovéniában is fontos és központi kérdés – fogalmazott.
Kovács Zoltán emlékeztetett, hogy tavaly év végéig félszáz ország jelezte részvételi szándékát a kiállításon. Ugyanakkor – mint mondta – értelemszerűen a koronavírus-járvány miatt még tapasztalható óvatosság. A kormány abból indult ki, hogy a nyárra – az Európai Unióban, így Magyarországon is -, az elindult oltási programokkal és az elővigyázatossági intézkedésekkel, megteremtik a világkiállítás megrendezésének feltételeit – húzta alá. Úgy vélte továbbá, hogy a turizmus és a gazdaság újraindítása szempontjából a rendezvényszervezési és kiállításszervezési iparra is kiemelten kell figyelni.
A turisztikai ipar, illetve az ehhez kapcsolódó szolgáltatások nehezen bírnának ki még egy olyan évet, mint amilyen a tavalyi volt
– mondta. Óriási veszteségeket szenvedtek el ezek az iparágak, és mindenkinek elemi érdeke, a benne lévőké, a magyar kormányé, valamint más kormányoké is, hogy ezek a szektorok újra el tudjanak indulni – mutatott rá.
Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/Vasvári Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS