Kövér László házelnök részvétét fejezte ki az indonéziai cunami pusztítása miatt az indonéz népnek a két házelnöknek megküldött táviratában hétfőn. A két táviratban, amelynek szövegét az Országgyűlés Hivatala juttatta el az MTI-hez, Kövér László arra reagált, hogy szombat este cunami keletkezett a Jáva és Szumátra szigetek közötti Szunda-szoros térségében, az indonéziai Banten és Lampung tartományokat érintve. Hétfői adatok szerint kétszáznyolcvanegyre emelkedett a szökőár halálos áldozatainak száma, több, mint ezren megsérültek és legalább ötvenhét embert tartanak nyilván eltűntként.
A magyar Országgyűlés elnöke Bambang Soesatyónak, az indonéz törvényhozás képviselőháza elnökének és Oesman Sapta Odangnak, az indonéz törvényhozás Regionális Képviselők Tanácsa elnökének küldött gyásztáviratot.
Kövér László úgy fogalmazott: mély megdöbbenéssel értesült a szökőárról, amely több száz ember halálát okozta. A magyar Országgyűlés valamennyi tagja nevében is részvétét fejezte ki a házelnököknek és az indonéz népnek. Mint írta, biztos abban, hogy a hatóságok és az önkéntesek erőfeszítései jelentős segítséget nyújtanak a bajba jutottaknak és mérséklik a természeti csapás következményeit. Arra kérte az elnököket, hogy továbbítsák együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak és a katasztrófa sérültjeinek.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Bisnis Indonesia/Nurul Hidayat
Facebook
Twitter
YouTube
RSS